Varsóban felavatták az 1944-es varsói felkelést segítő magyar katonák emlékművét

Vargha kifejtette: a Budapestről kapott parancs értelmében az akkor Varsó közelében állomásozó, Lengyel Béla altábornagy vezetése alatt álló három magyar gyalogos- és egy lovashadosztály nem csatlakozhatott ugyan a felkeléshez, ugyanezen parancs szerint azonban kötszert, gyógyszert, élelmiszert, sőt lőszert, robbanószert is a felkelők rendelkezésére bocsátottak, valamint lengyel sebesülteknek és menekülőknek nyújtottak segítséget.

Német katonai jelentésekre hivatkozva Vargha Tamás kifejtette: a Varsó körülzárásával megbízott magyar katonák lehetővé tették, hogy a felkelés idején is friss erők érkezzenek a felkelőkhöz. Rámutatott: a segítség nem volt kockázatmentes, a német járőrök „kíméletlenül leszámoltak azokkal a magyar katonákkal, akiket tetten értek a lengyelekkel való »fraternizálásban«". „Néhány fennmaradt magyar katonasírt lengyel barátaink azóta is ápolnak" − fűzte hozzá.

A parlamenti államtitkár Lengyel Béla altábornagy emlékirataiból a következő részletet idézte: „Magatartásunkkal az adott katonai helyzetben elmentünk addig a határig, ameddig ezt a magyar katona becsülete megengedte, s aminek határt szabott a honvédeskü, elöljáróink parancsa és a barátságos semlegességünk a lengyelek irányában."

Marek Kuchcinski levelében aláhúzta: a magyarok annak ellenére nyújtottak támogatást a felkelőknek, hogy tudták: szigorú büntetés jár érte. A házelnök felidézte, hogy több magyar csatlakozott is a felkelőkhöz.

Arra, hogy a lengyel felkelők között magyarok is harcoltak, levelében utalt Beata Szydlo is. A lengyel és a magyar nemzetet összekötő kapcsolatot a második világháború sem tudta megszakítani − mutatott rá a lengyel kormányfő, dicsérve „a magyarok tiszteletre méltó magatartását" a felkelés során, „bátor és igaz embereknek" nevezve azokat a magyar katonákat, akiknek „sok varsói lakos élete megmentését köszönheti".

Az emlékműavatás tiszteletére fényképekkel illusztrált tanulmányfüzet is készült a magyar és a lengyel védelmi miniszter előszavával. Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a magyar hadvezetés „teljes mértékben elutasította", hogy a németek a Közép Hadseregcsoportnak alárendelt két magyar hadosztályt, mintegy negyvenezer honvédet az 1944-es varsói felkelés leverésére szánták. A magyarok „a közös múltra, a szoros kulturális kapcsolatokra hivatkozva elérték, hogy csak a város elszigetelésére kapjanak parancsot, mely kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy megsegítsék szabadságukért harcoló barátainkat" − mutatott rá dr. Simicskó István.

A varsói felkelést a Honi Hadsereg, a londoni lengyel emigráns kormány fegyveres szervezete robbantotta ki. A Visztula túloldalán álló szovjet Vörös Hadsereg nem sietett a német megszállás ellen felkelők segítségére, így az egyenlőtlen küzdelem két hónap után elbukott. Maria Zima lengyel történész szerint a felkeléshez történő magyar csatlakozásról folyó tárgyalások a Honi Hadsereg és a magyar parancsnokok között nem jártak eredménnyel.
Az 1942 óta a náci Németországgal szakítani készülő magyaroknak a lengyelek ugyanis nem tudták szavatolni, hogy a nyugati hatalmak és a Vörös Hadsereg szövetséges erőként kezelik majd Magyarországot. A Varsó környékén állomásozó magyarok mégis jelentős segítséget nyújtottak a felkelőknek.

Fotó: Honvédelmi Minisztérium