Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vasúton indulnak a technikai eszközök az Iron Sword gyakorlatra

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 24. 18:59

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár egy százada november 1-jétől részt vesz az Iron Sword 2014 elnevezésű hadgyakorlaton Litvániában, a technikai eszközöket péntek este vasúton szállítják Hajdúhadházról a helyszínre – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

1595981171

A közlemény szerint harcjárműveket, tehergépjárműveket, személyautókat és konténereket szállítanak vasúton Litvániába. A technikai eszközök a szombat hajnali órákban hagyják el a határt, majd Csehországon és Lengyelországon keresztül érkeznek meg a nemzetközi gyakorlat helyszínére.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a szeptemberi walesi NATO csúcstalálkozó után jelentette be, hogy Magyarország a megerősítő intézkedések keretében részt vesz a térségben tartott hadgyakorlatokon.

Fotó: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető