Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elszállították az Iraknak átadott lőszereket Pápáról

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 24. 18:45

Az Amerikai Egyesült Államok együttműködésével megérkeztek Irakba a Magyarország által az iraki biztonsági erőknek felajánlott hadfelszerelési anyagok. A Honvédelmi Minisztérium által összeállított lőszerszállítmányt az amerikai légierő C17-es szállítógépekkel juttatta el az MH Pápa Bázisrepülőtérről az iraki célállomásra.

1595981170

Az Amerikai Egyesült Államok által közvetített igénylista alapján összeállított küldeményt Magyarország térítésmentesen adta át az iraki kormánynak, ezzel is hozzájárulva az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harchoz. A felajánlott lőszerek valós támogatást jelentenek a terroristák elleni küzdelemben, az adomány pedig nem befolyásolja a Magyar Honvédség harckészültségét.

1595981170

Az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerése Irakban már a keresztény közösségeket és más kisebbségek létét fenyegeti. A szélsőséges szervezet előretörése aláássa a teljes régió biztonságát. A NATO és az EU tagállamai ezért segítséget nyújtanak Irak kormányának, valamint a Kurd Autonóm Régiónak Irak egységének, szuverenitásának és területi integritásának helyreállítása érdekében.

1595981170


Fotó: Dévényi Veronika