Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végéhez közeledik az Isonzó Expressz útja

Szöveg: Snoj Péter |  2017. július 20. 8:20

Az Isonzó Expressz negyedik, egyben a hazaindulás előtti utolsó napján számos fakultatív program közül választhattak a nosztalgiavonat utasai. Voltak olyanok, akik már inkább a pihenést választották, de szép számmal akadtak, akik még az utolsó alkalmat is megragadták arra, hogy elődeink nyomába eredjenek: ezúttal a monfalconei olasz állások és egy névtelen monarchiás temető irányába.

1596036340

Az olasz-szlovén határt átlépve, a hadszíntér látogatók első útja Monfalconébe vezetett. Az olasz városka szélén magasodó domb tetejére jeltelen ösvény vezet fel, ahol először a sziklás út egyik, majd mindkét oldalán tűnnek fel az egykori állások. A kőből és betonból épített védművek azt sejtetik, hogy akik ezeket megépítették, hosszú évekre terveztek. Elgondolkodtatóak az itt-ott fellelhető vésetek és emléktáblák, amelyek az itt szolgáló katonák kézjegyeként emlékeztetnek arra, hogy ezekben a kacskaringós lövészárkokban emberek éltek, harcoltak és haltak meg száz évvel ezelőtt.

Monfalconét hátrahagyva a csoport következő programja Palmanovoban kezdődött, ahol először a mediterrán település gyönyörű dómjában gyönyörködhettek az ide érkező magyar turisták, majd pedig a helyi buszsofőr unszolására megismerhettek egy eddig méltatlanul feledett Osztrák-Magyar Monarchiás katonatemetőt, ahol bizony nem egy magyar név is feltűnt a sírokon. A hirtelen jött alkalmat kihasználva többen nemzeti színű szalagkötéssel emlékeztek meg a hősi halált halt elődök emléke előtt.

1596036340

A fakultatív program utolsó pontja Visintinibe vezetett. Az apró, mindössze pár ház alkotta falu igazán különleges a magyarok számára. Itt kezdték megépíteni ugyanis a Doberdón szolgáló magyar katonák azt a kis kápolnát, amit végül a háború lezárása miatt már nem fejezhettek be. A háború után az olaszok évtizedeken keresztül istállóként használták a három fallal rendelkező félkész épületet. A Magyar Kápolna – amely tövébe azóta egy családi ház épült – sorsa 1992-ben fordult jobbra, amikor is olasz és magyar emberek és civil szervezetek kezükbe vették annak restaurálását. Ma is ismert állapotában 2009-es újra avatása óta láthatjuk.

Az utolsó Szlovéniában és Olaszországban töltött nap után nem maradt más hátra az Isonzó Expressz 2017 résztvevői számára, mint a hazaúton végiggondolni és feldolgozni mindazt, amit e pár nap  alatt a magyar történelem száz évvel ezelőtti eseményeiből megismerhettek.

1596036340

Fotó: a szerző felvételei