Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végleg a levegőben

Szöveg: Galambos Sándor |  2015. november 10. 15:57

Óriási sikernek örvend a kecskeméti repülőbázis melletti körforgalomba kiállított MiG-21-es. Már-már családi programnak számít a város új nevezetességének a meglátogatása, rengeteg fénykép, szelfi készült róla és a sci-fi-rajongó mémgyárosok fantáziáját is beindította: az interneten keringő képeken a vadászgépet különböző űrhajókra és a Halálcsillagra cserélték. A műtárgy ünnepélyes átadása november végén lesz.

1596003687

Magyarországon egyedülálló műtárggyal gazdagodott Kecskemét: az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis közelében, a 44-es és 445-ös út találkozásánál egy MiG-21-es uralja a körforgalmat. A 9606 oldalszámú vadászgép több mint egyéves előkészítő munka eredményeként került a tartóoszlopokra – tizenkilenc évig szolgált, a hadrendből 1995-ben vonták ki ezt az MF típust. A kompozíció terveit Butyovcsity Róbert építészmérnök és Jenei Béla építőmérnök, statikus készítették. A gép közszemlére tétele előtt szükséges átalakításokat és a festést pedig az MH Légijármű Javítóüzem szakemberei végezték el.

A kiállításához szükséges engedélyek beszerzése – a hatóságok segítőkész és támogató hozzáállása ellenére – közel hat hónapba telt. Támogatókra is szükség volt, hiszen a honvédségnek a repülőgépen kívül más anyagi forrás nem állt rendelkezésre a közel 11 millió forintos projekt megvalósításához. Ugyancsak a szponzoroknak köszönhetően napokon belül elkészül a kabinvilágítás, működni fognak a helyzetjelzők, alulról pedig három reflektor világítja majd meg a gépet. Az alapzat oldalait pedig azoknak a vadászrepülő századoknak a jelvényei fogják díszíteni, amelyek repülték ezt a géptípust.

1596003688
* * *

A 9606 oldalszámú MiG-21 MF vadászrepülőgép a szolgálati idejét követően is „hadrendben" maradt, ugyanis muzeális eszközként a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum műtárgyállományát gazdagította. A HM HIM parancsnoka – pártolva a kecskeméti ötletet – kezdeményezte a gép műtárgyjellegének megszüntetését és a múzeumi leltárból való törlését.

Fotó: a szerző felvételei