Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vegyivédelmi katonák éles bevetésen

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. október 28. 8:14

A székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj az egyik főszereplőjévé vált a Veszprém megyei Kolontárt és Devecsert érintő ipari katasztrófának. A vegyivédelmi katonák alig néhány órával a két települést elárasztó vörösiszap-áradat után már a helyszínen voltak és megkezdték a mentesítési feladatokat. E munkában a mai napig részt vesznek.

Devecser és Kolontár bevezető útjain lassan egy hónapja találkozni lehet a székesfehérvári vegyivédelmi zászlóalj katonáival, akik a vörösiszappal szennyezett kocsikat mossák le. A védőruhába öltözött katonák munkájáról Kocsis Balázs százados tájékoztatta a honvedelem.hu-t.

A székesfehérvári zászlóalj kommunikációs tisztje elmondta: a vegyivédelmi katonák az ipari katasztrófa első napjától jelen vannak az érintett két településen. A Devecser várost elhagyó gépjárműveket folyamatosan, a nap huszonnégy órájában mentesítik a szennyeződéstől. A nagy forgalom miatt naponta több ezer járművet kell lemosniuk, ezért ezt a munkát tizenkét katona felváltva végzik.

Mivel a mentesítő tartályt naponta több, mint tíz alkalommal kell után tölteniük, az alakulat egyik járműve folyamatosan szállítja a vizet a kijelölt tűzcsapról. Külön gondot jelent a lemosott iszap útról történő eltakarítása és semlegesítése.

– Ez most egy olyan éles gyakorlat, amelyen az emberek, de főleg a technikai eszközök vizsgáznak – emelte ki a százados, hozzátéve: az alakulatnál rendszeresített berendezések ilyen hosszú ideig egyfolytában még soha nem működtek. A két településen végzett munka jó tapasztalatszerzési lehetőség a zászlóalj vezetésének és katonáinak.

A székesfehérvári katonák üzemeltetnek egy másik mentesítő pontot is, ahol az Ajka–Kolontár útvonalon közlekedő kocsikat mossák le a rájuk rakódott szennyeződéstől. Ezen a ponton hat egyenruhás dolgozik, minden nap 7–19 óra között tart a szolgálatuk. Szerencsére ezen az úton kevesebb gépjármű közlekedik, de a folyamatos vízszállítást itt is biztosítani kell – mondta a százados, akitől megtudtuk azt is, hogy a zászlóalj vezetéséből valaki minden nap kinn van a helyszínen, felügyeli a katonák munkáját és kapcsolatot tart a védelmi bizottsággal.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: A szerző felvételei