Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felgyorsulhat a mianmari atomprogram

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 28. 9:19

Mianmar titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, s fennáll a veszélye annak, hogy Észak-Korea segítségével fel tudja gyorsítani ezt a programot – jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik volt igazgatója egy bangkoki előadásában.

Júniusban jelentette egy Norvégiában működő, mianmari ellenzéki televízió, a Burma Demokratikus Hangja, hogy az ázsiai ország katonai vezetése nukleáris programba fogott Észak-Korea segítségével. A tévé „szupertitkos dokumentumokra" és a mianmari hadsereg egy dezertőr tisztjére hivatkozott.

A szóban forgó volt NAÜ-igazgatónak, Robert Kelley-nek a dezertőr tiszt segítségével alkalma volt tanulmányozni ezeket a titkos iratokat, és megállapította, hogy a junta valóban belekezdett egy titkos atomprogramba. „Nem valami fejlett programról van szó, és nem hiszem, hogy gyorsan tudnának haladni benne" – mondta Kelley a Thaiföldön dolgozó külföldi újságírók klubjában kedden este.

De ha ebbe a programba bekapcsolódik egy másik ország tudásával, eszközeivel és olyan problémák kész megoldásával, amelyek Mianmarnak még fejtörést okoznak, akkor a folyamat felgyorsulhat – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy ebből a szempontból elsősorban Észak-Korea jön szóba. Másfelől Mianmar külső segítség nélkül nem is tudja sikerre vinni programját.

„Kijelenthetjük, hogy Thaiföldet még évekig nem fogja veszélyeztetni a mianmari atomprogram, mert ezek az emberek nem értenek ahhoz, amit csinálnak" – szögezte le.

A mianmari vezetés júniusban nyomban visszautasította az ellenzéki televízió állítását, és leszögezte, hogy nem akar atomhatalommá válni.

A Burma Demokratikus Hangja azonban több ezer olyan fényképet mutatott be, amely felfedi a Than Sve tábornok irányította rezsim állítólagos nukleáris ambícióit.

Washington aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Mianmar és Észak-Korea egyre szorosabbra fűzi katonai kapcsolatait. Az Egyesült Államok az utóbbi egy évben párbeszédet kezdett Mianmarral, de egyelőre fenntartja ellene hozott gazdasági szankcióit.