Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolcadszor találkoztak a nyugdíjasok

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. október 28. 10:11

A Nyugállományú Katonák és Honvédségi Nyugdíjasok VIII. Országos Fórumát rendezte meg a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) október 27-én, Budapesten. A rendezvényen részt vett és felszólalt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is.

A kétévente megrendezendő országos fórumon a BEOSZ 130 tagegyesülete
képviseltette magát. Sipos Géza nyugállományú ezredes, a szövetség elnökének
megnyitója után dr. Töll László, a HM Társadalmi Kapcsolatok és
Hadisírgondozó Hivatal igazgatója

1595909405
a hagyományápolás újszerű követelményeire
hívta fel a fórum résztvevőinek figyelmét. Ehhez felajánlotta a hivatal
szakmai segítségét is.

Ezt követően dr. Gubcsi Lajos, a HM Zrínyi Kft. ügyvezetője szólt a
rendezvény résztvevőihez. Rövid tájékoztatójában kitért arra, hogy a
minisztérium kommunikációs cége milyen kiadványokkal tudja segíteni a
nyugállományú egyesületek honvédelem érdekében folytatott munkáját. Szó
esett arról is, hogy kft. által kiadott kiadványok szerkezetében és
lapstruktúrában milyen változások várhatók, és hogy ez miként érintheti a
nyugállományú szervezeteket.

Gubcsi Lajos előadásában beszélt arról
is, hogy a kft. milyen kommunikációs együttműködést képzel el a
nyugállományú egyesületekkel a honvédelem megismertetésében és a katonai
pályára történő irányításban, toborzásban.

A rendezvényen részt vett és felszólalt Simicskó István is.

1595909406
A Honvédelmi
Minisztérium parlamenti államtitkára „A honvédelmi tárca elgondolása a
nyugállományúakról való gondoskodásról, a BEOSZ-szal való együttműködésről" című előadásában kitért arra, hogy örömmel vesz részt a rendezvényen, mert a
Honvédelmi Minisztérium nagyra értékeli azt a tapasztalatot és azt a tudást,
amely a jelen lévő, idősebb generációban és a BEOSZ-ban felhalmozódott.

Kiemelte: a tárca továbbra is számít a szövetséggel való együttműködésre,
nem kívánnak változtatni a BEOSZ működési feltételein, és garantálják a jövő
évi működési támogatást is. A minisztérium államtitkára előadásában szólt
arról is, hogy számít az idősügyi munkában a szövetségre, és az
érdekképviseleti tevékenységben partnernek tekinti a BEOSZ-t.

A rendezvény a továbbiakban korreferátumokkal folytatódott, majd a
Nyugállományú Katonák és Honvédségi Nyugdíjasok VIII. Országos Fórumának
zárását követően Sipos Géza a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a
megjelentek kedvezően fogadták az elhangzottakat, s nagyon örültek az
államtitkár által elmondottaknak.

1595909406
1595909406
 

1595909406
 

Fotó: Kacsó Lajos