Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezetési gyakorlaton bizonyíthattak

Szöveg: Snoj Péter |  2014. október 16. 10:32

Vezetési gyakorlaton vettek részt az MH Budapest Helyőrség Dandár gépkocsivezetői. Az évente kötelező foglalkozáson írásbeli és gyakorlati teszteken bizonyíthattak.

1595980832

Ha autóval a legrövidebb úton szeretnénk eljutni a budapesti Petőfi Sándor Laktanyától az ócsai kiképző bázisra, akkor alig egy órát kell csak a gépjárművünk volánja mögött tölteni. Ám a dandár vezetési gyakorlatán résztvevőknek ennél jóval tovább tartott kiérezniük: különböző autópályákon, autó- és főutakon át vezetett az útjuk, hogy teljesítsék a számukra előírt százharminc kilométeres távot.

Miután megérkeztek az ócsai kiképzőbázisára, a Rába és Ural teherautókból, valamint BTR-80-as és BRDM páncélozott járművekből álló konvoj gépjárművezetői tollra cserélték a volánt. Következett a KRESZ-teszt, amit sikeresen teljesítve  kezdhették meg a foglalkozás gyakorlati (egészen pontosan gyakorlóteres) részét.

1595980832

A foglalkozáson résztvevő csaknem húsz katona nem ma kezdte a szakmát! Ez meg is látszott minden mozdulatukon.

Többségük számára korántsem ismeretlenek a nagy tömegű, hosszú járművek, hiszen közülük sokan honvédségi buszok vezetői. Ahogy a vezetési gyakorlat végén elmondták: az lényegtelen, hogy embereket vagy anyagot szállítanak, ők mindig óvatosan és megfontoltan vezetnek.

1595980832

 

Fotó: a szerző felvételei