Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vizsgára készülnek

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. október 11. 7:11

Félidejéhez ért a szerződéses katonák tizenegy hetes alapkiképzése a kecskeméti repülőbázison. Az újoncszakasz huszonhat tagja számára október 12-én, elméleti és gyakorlati vizsgákkal zárul a felkészítés első ciklusa.

1599194545
Harmadik alkalommal vesz részt szerződéses szolgálatot vállalt katonák alapkiképzésében az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. Az előző évekhez képest azonban most tiszti és altiszti beosztásokba készülők is tagjai az újoncszakasznak. Felkészítésük első fázisa október közepén zárul le.

Az elméleti és gyakorlati vizsgákat megelőző gépkarabély alap-, és pisztoly szakalap-lőgyakorlatokat az újoncok az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai lő- és gyakorlóterén hajtották végre. Az éleslövészetet egy komplex lőkiképzési foglalkozás előzte meg, amelynek során átismételték a biztonsági rendszabályokat, gyakorolták a fegyverek szét-, illetve összeszerelését, valamint a tárak töltését és ürítését. Ezt követte a fegyverek úgynevezett meleg belövése 4-es számú céllapra, huszonöt méterről.

1599194545
Az értékelt lövéseket pisztollyal 4. számú körös mellalak-céllapra és a 8-as számú futóalakra egyaránt 25-25 méter távolságról hajtották végre, gépkarabéllyal pedig a 4-es számú céllapra 100, a 8. számú céltáblára 200 méterről lőttek. A lövészet vezetője Minkó Ottó alezredes, a kecskeméti repülőbázis kiképzési főnöke volt. Munkáját a lőgyakorlat vezetőként Nagy Mátyás őrnagy, lőtérügyeletes tiszti szolgálatban pedig Szőke István őrnagy segítették. Az alapkiképző szakasz parancsnoka Boldizsár Zoltán önkéntes műveleti tartalékos százados.

Az újoncok alapkiképzése november 15-én ér véget, de a következő hetekben ismét „visszatérnek" majd a lőtérre. A felkészítésük második ciklusában ugyanis a műszaki kiképzés keretében robbantási feladatokat végeznek, végrehajtják az 1/A számú éles kézigránátdobó gyakorlatot, valamint gépkarabéllyal és pisztollyal az 1-es lőgyakorlatokat és a békeműveleti lőgyakorlatot.

1599194545
Az alapkiképzés követelményeit eredményesen teljesítő katonák többsége az eskütételt követően az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, illetve az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár állományába kerül majd, néhányan pedig kecskeméti beosztásokra készülnek. Közülük Nagy Mariann őrmesteri rendfokozattal személyügyi altisztként fog dolgozni. A tanítói végzettségű hölgyet a repülőbázison hivatásos századosként szolgáló férje inspirálta a katonai pályára. Szíve szerint már két évvel ezelőtt jelentkezett volna, de a három, akkor még nagyon kicsi lányára tekintettel nem merte vállalni az alapkiképzéssel járó huzamos távollétet. Persze a már nagyobbacskára cseperedett gyerekek mellett sem lesz egyszerű családon belül egyeztetni a katonai szolgálattal járó feladatokat. Ebből a tizenegy hétből például a legnehezebbnek azt tartja, hogy csak hétvégeken találkozhat a lányokkal, pedig a laktanyától alig négy kilométerre laknak.

A háromgyermekes édesanya a gépkarabéllyal végrehajtott lövészet után saját elmondása szerint „fülig érő szájjal" hagyta el a lőállást. Bevallotta: maga is meglepődött azon, hogy milyen jó eredményt ért el. A pisztollyal azonban közel sem volt ilyen sikeres – a „megfelelő" szintet azért meglőtte.

1599194546
Fotó: a szerző felvételei