Zászlójelekre, milliméteres pontossággal

Az építményt elsősorban a Magyar Honvédség városban települő alakulata, az MH 25. Klapka György Lövészdandár használja. Itt vagonírozzák be a közúti forgalomban nem vagy csak nehézkesen szállítható harc- és gépjárműveiket. Akkor is, ha egy gyakorlatra mennek, de olyan esetekben is használják a rakodórámpát, ha csak kiképzési foglalkozásokat szerveznek a katonáknak.

„Így van ez most is!" – mondja Tóth András százados, a dandár 11. harckocsi-zászlóaljának megbízott törzsfőnöke, aki ezen a napon a vasúti szállítás módszertani foglalkozás vezetője.

Mint megtudjuk: a mai kiképzést azért szervezték meg, hogy a dandár lövészzászlóaljánál, valamint a 36. páncéltörő tüzérosztálynál és a 11. harckocsi-zászlóaljnál szolgáló, harc- és gépjárművezetői beosztásban lévő katonák gyakorolhassák, miként kell felállni technikai eszközeikkel egy vasúti kocsira. Emellett pedig a járművek kiékelése és rögzítése is a résztvevők feladata.

A mostani módszertani foglalkozás apropóját egyébként az adja, hogy a dandár alegységei néhány hónapon belül két gyakorlaton is részt vesznek a Várpalota és Veszprém „fölött" található központi gyakorló- és lőtéren, amelyekre a technikai eszközök nagy részét vasúton szállítják majd Tatáról.

Kiképzési célú vagonírozást pedig évente legalább egyszer szerveznek a katonáknak. „Ezeken – mint ahogy a mostani foglalkozásokon is – a dandárnál megtalálható valamennyi «láncos» és «kerekes» típus részt vesz, hogy az összes rendszerben lévő eszköz vagonírozását gyakorolni lehessen" – teszi hozzá Tóth százados, aki szerint természetesen az a legfontosabb, hogy a kiképzést mindenféle baleset nélkül hajtsák végre. Ugyanis mind a felállás, mind pedig a kiékelés és a hevederezés is rendkívül balesetveszélyes feladat.

A mai vagonírozás azonban nemcsak kiképzés – tudjuk meg a századostól: a dandár technikai eszközei közül tíz BTR, valamint négy darab T−72-es most érkezett vissza a gödöllői Currus Zrt.-től, nagyjavításról. Ezeket az eszközöket a módszertani foglalkozás részeként vagonírozzák ki.

„Ha nem bízol meg vakon a rakodótisztben, akkor inkább ne csináld! Szállj ki a harckocsiból és add át a botkormányt másnak" – ez az alapszabály! A tatai harckocsivezetők jól tudják: csak a piros és sárga zászlóval „felfegyverzett" katonát nézhetik, az ő zászlójeleinek (sötétedés után lámpajeleinek) megfelelően kell irányítaniuk a rájuk bízott technikai eszközt. A gumikerekes gépjárművek vezetőinek pedig be kell tartaniuk még egy nagyon fontos szabályt: „Tolatáskor szigorúan tilos tükörbe nézni, akkor is csak a rakodótisztet szabad figyelni!" − derül ki a helyszínen.

Ezt erősíti meg Enzsöl Róbert zászlós, a harckocsi-zászlóalj egyik századának vezénylőzászlósa is, akire a mai napi rakodótisztként a legnagyobb felelősség hárul. Ez a munka még megfelelő időjárási körülmények között is kifejezetten nehéz – gyakran millimétereken múlik, hogy sikeres lesz-e a végrehajtás, vagy baleset történik –, ezúttal azonban a szakadó esőtől csúszós vasúti kocsik és az erős oldalszél még bonyolultabbá és nehezebbé teszi a kiképzést.

„A T−72-es harckocsi szélesebb, mint a vasúti kocsi, a lánctalp lényegében lelóg a szerelvényről. Emiatt nagyon kicsi botmozgásokkal kell irányítanom a járművet, nehogy véletlenül valami baj történjen" – mondja Ősz Richárd őrvezető. Nem tagadja, „ilyenkor picivel magasabb az ember pulzusa, mint normális esetben", és „adrenalinból sincs éppen hiány", de ez is kell ahhoz, hogy a végrehajtás tökéletes legyen.

Ahogy mondani szokás: nincs vasúti szállítás módszertani foglalkozás az MH Katonai Közlekedési Központ szakembereinek jelenléte nélkül. A „VKP" feliratú (a rövidítés jelentése: vasútállomás katonai parancsnokság), piros színű karszalagot viselő tisztek-tiszthelyettesek feladata nemcsak a vagonírozás szabályszerű végrehajtásának ellenőrzése, hanem ők rendelik a szerelvényt, valamint tartják a kapcsolatot a vasútállomás szolgálati személyeivel is.

Fotó: Tóth László