Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

India további hajtóműveket vásárol Oroszországtól

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. március 22. 10:37

Az orosz Ufában települt- motorgyártó cég bejelentette, hogy március vége előtt leszállítja Indiának az első tíz darab Szu-30MKI Flanker-H vadászgépekhez épített 920-as AL-31FP hajtóműveket.

Az erre irányuló szerződést, amely alapján a vadászgépek motorjainak kézbesítése 2022-re befejeződik, tavaly októberben írta alá India. Egy 2000-ben megkötött általános szerződés értelmében – amiben engedélyezik 140 darab Szu-30 MKI vadászgép és a hozzájuk tartozó AL-31FP motorok gyártását – India élhet azzal a lehetőséggel, hogy további hajtóműveket vásárol Oroszországtól.

2007-ben az indiai légierő 40 darab Szu-30-ast rendelt; 2013 januárjában már 157 ilyen típusú vadászgéppel rendelkezett. A tervek szerint összesen 272 darabból állna India repülőgépflottája.

Az Ufa motorgyártó egyesület Oroszország legnagyobb repülőgép- hajtómű vállalata. A cég az Szu, és a MiG vadászgépek hajtóműveihez állít elő tartalék alkatrészeket, továbbá gépjárművekhez, gázszivattyúkhoz, turbinákhoz gyárt motorokat és biztosítja a karbantartásukhoz és a támogatásukhoz szükséges szolgáltatásokat is.

1595951160