Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

25 esztendő, nyolc tanulmány

Szöveg: Trautmann Balázs |  2014. július 1. 15:39

A rendszerváltást követő negyed évszázad hazai biztonságpolitikai változásait, történéseit mutatja be az elektronikus formában megjelent, „A magyar biztonságpolitika 1989−2014” címet viselő tanulmánykötet.

„A tanulmánykötet már a fiatal, 30 év körüli kutatógeneráció munkája" − emelte ki Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutató Központ (SVKK) igazgatója. A fiatal kutatók, szerzők egy olyan új szemléletet képviselnek, melyre nagy szükség van a magyar biztonságpolitikában is.

A kötet szerkesztőinek célja az volt, hogy az elmúlt 25 év haderőreformjainak, a védelmi szféra átalakulásának rövid, de több mint vázlatos áttekintését nyújtsák át az érdeklődőknek, elindítva a téma feldolgozását is. A 146 oldalon nyolc tanulmány olvasható, melyek szerkezetét, nyelvezetét, hosszúságát úgy alakították a szerzők, hogy felsőoktatási tananyagként is használhatóak legyenek. Ezt segíti a tanulmányokban megtalálható gazdag jegyzet- és forrásgyűjtemény is.

1595974847

A kötet tanulmányai és szerzői:

  • Negyedszázad magyar haderőreform-kísérleteinek vizsgálódási kereteiről (Tálas Péter)
  • A magyar stratégiai kultúráról (Csiki Tamás–Tálas Péter)
  • A védelmi szektor néhány elemének transzformációja (Berzsenyi Dániel–Szabó I. László)
  • Magyarország a NATO-ban (Varga Gergely)
  • Magyarország szerepvállalása az Európai Unió biztonság- és védelempolitikájában (Türke András)
  • Magyarország szerepe a regionális biztonsági-védelmi együttműködésekben (Németh Bence)

  • A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásának fejlődése (Szenes Zoltán)
  • Kísérlet a védelmi ipar fejlesztésére Magyarországon? (Csiki Tamás)

A tanulmánykötet az Államreform Operatív Program támogatásával jelent meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézetének keretei között működő Stratégiai Védelmi Kutató Központ gondozásában. A könyv hamarosan szabadon letölthető lesz az SVKK weblapjáról is.


Fotó: Szüsz Szilvia