Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vége a tűzszünetnek, támadnak az ukrán erők

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 1. 14:33

Petro Porosenko ukrán elnök június 30-án, hétfőn késő este bejelentette, hogy véget ért a tíz nappal ezelőtt egyoldalúan meghirdetett tűzszünet az ország keleti részében, és az ukrán erők „támadásba lendülnek, hogy felszabadítsák az országot”.

Kijevben kiadott közleményében – amelyet később a televízióban is felolvasott – az államfő úgy fogalmazott, hogy az általa meghirdetett béketerv megvalósításának esélye az oroszbarát lázadók „bűnözői tevékenysége miatt" szertefoszlott. Hozzátette, hogy a terv érvényben marad, mégpedig Ukrajnának a Donyeck-medencére vonatkozó stratégiájaként.

„A helyzet elemzését követően a fegyveres erők főparancsnokaként úgy döntöttem, hogy nem hosszabbítom meg az egyoldalú tűzszünetet" – közölte Porosenko. Állásfoglalása szerint a döntés „válasz azoknak a terroristáknak, fegyvereseknek, fosztogatóknak, akik gyötrik a helyi lakosságot, bénítják a térség gazdaságát, megakadályozzák a bérek, nyugdíjak és támogatások kifizetését, vasutat robbantanak, vízvezetéket rombolnak le, és lehetetlenné teszik a rendes, békés életet az emberek számára".

Az elnök azt is aláhúzta ugyanakkor, hogy készen áll bármikor felújítani a tűzszünetet. Ehhez azonban az kell, hogy az összes fél bizonyítsa, kész végrehajtani a béketerv legfőbb elemeit. A lázadóknak el kell engedniük túszaikat, Oroszországnak megálljt kell parancsolnia a szabotázsoknak és a fegyverek Ukrajnába áramlásának, a határokat pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ellenőrzése mellett tiszteletben kell tartani – tette hozzá az államfő.

Egyúttal ismét amnesztiát helyezett kilátásba mindazon oroszbarátoknak, akik leteszik a fegyvert, és nem követtek el súlyos bűncselekményt.

Porosenko az elmúlt hétvégén meghosszabbította a tűzszünetet. Az orosz és a francia elnökkel, valamint a német kancellárral még hétfőn is tárgyalt egy újabb hosszabbításról, de a nemzetbiztonsági tanács ülése után nem így döntött.

Az ukrán sajtó már a tanács ülése alatt kiszivárogtatta a döntést, úgy fogalmazva, hogy az elnök B tervéről van szó, amelynek lényege, hogy újult erővel folytatódik a „terrorellenes" fellépés Kelet-Ukrajnában.

A kormányzat lényegében hadiállapotot vezet be Donyeck és Luhanszk megyékben, és „új típusú háborút" kezd, amelyben „nem fognak tömeges katonai műveleteket végrehajtani, de a terroristák tömeges veszteségeket fognak elszenvedni" – jósolják a beszámolók.