Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afrika: kihívások és lehetőségek

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. október 13. 20:50

Afrika: kihívások és lehetőségek címmel meghívásos tudományos konferenciát tart a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely november 12-én, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

A fekete kontinens országai függetlenségük elnyerését követően csak minimális mértékben tudtak kiépíteni működőképes és fenntartható államszervezetet, így a fiatal államoknak számos és egyre súlyosbodó problémával kellett szembenézniük. A társadalmi problémák, a növekvő szegénység és kilátástalanság, valamint a központi hatalom hiánya számos országban kedvező terepet adott a nemzetközi szervezett bűnözésnek és a terroristaszervezetek tevékenységének. A jelenleg fennálló körülmények egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá az országon belüli, majd az ország, végül a kontinens határain túlnyúló migráció erősödéséhez. Ez a helyzet több síkon is rendkívül érzékenyen érinti Afrika kontinentális szomszédját, Európát és így természetesen hazánkat is.

A konferencia célja, hogy átfogó képet adjon Afrika biztonságpolitikai vonatkozásairól, a kontinens problémáinak gyökeréről, a jelenlegi helyzetről, a várható tendenciákról, valamint a hazai vonatkozásokról.