Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Betiltottak három francia mozgalmat

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. július 19. 17:13

A francia kormány betiltotta azt a három szélsőjobboldali csoportot, melyeknek köze lehet egy baloldali aktivista halálához. A bejelentést azután tették meg, hogy a korábban összevert 18 éves Clement Meric belehalt sérüléseibe.

A halálos kimenetelű verekedés a két csoport között júniusban zajlott le egy bevásárlóközpontban. A három csoport, melyet a kormány hivatalosan feloszlatott: a Troisième Voie (Harmadik Út), a Jeunesses Nationalistes Révolutionnaires (Forradalmi Nacionalista Fiatalság), és az Envie de rêver (Álmodni akarunk). Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő azt mondta, ezek a mozgalmak magánmilícia jellegűek, valamint utálatra és diszkriminációra buzdítanak.

Jelenleg öt embert vádolnak az incidenssel kapcsolatban, akik összeköttetésben állnak a fent említett csoportokkal. A szervezetek tagadták, hogy közük lett volna a verekedéshez, és vezetőjük, Serge Ayoub azt tervezi, hogy az Államtanács előtt fog fellebbezni, mert úgy véli, ez a döntés hatalommal való visszaélés volt.