Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bundeswehr: zöld út

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. április 19. 16:31

A Bundestag április 9-én zöld utat adott a Bundeswehr alkalmazásához a szír vegyi fegyverek megsemmisítéséért folyó műveletben. Az indítványt 535 igen szavazattal fogadták el, 35 ellenében, 19 tartózkodás mellett.

Ahogy az a szövetségi kormány korábban elfogadott felhatalmazásából már kiderült: a Bundeswehr 300 katonával és egy fregattal fog részt venni a Földközi-tengeren zajló műveletben, amelyen belül a szír vegyi fegyverek megsemmisítéséért felelős speciláis amerikai hajó, a Cape Ray védelméért felelnek majd. Az április végén kezdődő misszió pénzügyi támogatásában egyébként az Európai Unió is részt vesz: 12 millió eurót fognak fizetni az OPCW számára létrehozott pénzügyi alapba.

A Bundestagban Rolf Mützenich, az SPD frakció tagja úgy nyilatkozott a Spiegel hírügynökségnek, hogy a döntés a leszereléshez való konkrét hozzájárulásnak minősül. Omid Nouripour, a Zöldek védelmi szakértője viszont sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy még egy ilyen vállalkozást sem lehetett egyhangú szavazással támogatni és kihangsúlyozta, hogy nem hagyományos értelemben vett katonai, hanem csupán egy leszerelést támogató műveletről van szó.