Egy csónakba kerülhet az Egyesült Államok, Irán és Szíria?

Az amerikai elnök nincs azonban könnyű helyzetben, ugyanis a repülőgépek bevetésén kívül nincs sok eszköz a kezében (szinte kizárt, hogy újra jelentős katonai erőt küldjön Irakba). Baj van az általuk korábban támogatott iraki kormánnyal is, amelyik nem bizonyult elég hatékonynak ahhoz, hogy az amerikai csapatok kivonása után is fenntartsa a rendet Irakban. Tálas Péter úgy látja, ebben a helyzetben ez a legtöbb, amit az USA tehet, azaz hogy összehangolja a légiereje működését az iraki hadsereg még harcképes egységeivel, és így próbálják meg visszaszorítani a szunnita lázadókat. Erre azonban kicsi az esély, lévén hogy a síita kormányt támogató hadsereg − dacára az USA-tól kapott modern fegyvereknek és a korábbi kiképzésnek − nem tudott hatékonyan ellenállni a lázadóknak, mint ahogy Maliki miniszterelnök sem bizonyult jó vezetőnek.

Az IS gyors sikerei jórészt annak tudhatók be, hogy a kiváltságos helyzetben lévő síitákon kívül mindenkinek elege lett a jelenlegi kormányból.

Sokat váratott magára az amerikai beavatkozás, ami némiképp érthető, nem akárkikkel kellene ugyanis összehangolni a közös tevékenységet, ha az érdekeltekkel együtt akarnak fellépni. Az egyik ilyen fél nem más, mint Bassárel-Aszad szír elnök, akivel finoman fogalmazva nem felhőtlen az USA viszonya, s akinek az ellenzékét a katonai beavatkozást leszámítva minden lehetséges eszközzel támogatták éveken keresztül. A másik potenciális szövetséges Irán, amellyel – mint ismert – az Egyesült Államoknak évtizedek óta feszült a viszonya. Bőséggel lenne mit megmagyarázni tehát a közvéleménynek abban az esetben, ha közös fellépésre kerül a sor.

A káosz további kérdéseket is felvet, például azt, hogy mi lesz a továbbiakban a kurdokkal, akik most a radikális iszlamistákkal szembeni utolsó bástyának tűnnek Észak-Irakban, s ezzel nem mellékesen az alkupozíciójuk is javul. Felfegyverzésüket azonban nem nézné jó szemmel az USA egyik fontos szövetségese, Törökország, ahol a vezetők rémálma egy önálló és erős iraki Kurdisztán létrejötte. Márpedig pusztán légicsapásokkal nem lehet a szunnita fegyveresek útját állni, akik bizonyos kurd területek elfoglalásával tovább növelnék befolyásukat. A lépéskényszert tovább fokozza az a körülmény, hogy a radikálisok kíméletlenül leszámolnak az útjukba kerülő vallási kisebbségekkel, legutóbb az ősi perzsa vallást követő jazidi kisebbségnek kellett menekülnie miattuk, nem beszélve az itt élő és nemzetközi támogatottságot élvező, szintén üldözött keresztényekről. Ez felveti a kérdést, tesznek-e valamit, és ha igen, akkor mit és mikor a nyugati hatalmak, melyek kisebbség- és jogvédő imázsa sérülne, ha jelen helyzetben tehetetlennek bizonyulnának.

Tálas Péter rámutatott: ma már az európai országoknak több érdekük fűződik a térséghez, mint az Egyesült Államoknak, ennek ellenére eleddig az európai országok nem mutattak túl nagy aktivitást a helyzet rendezésében. A szankciókkal sújtott Oroszország rövid távon jól járhat az IS előretörésével, amennyiben ez az olajárak emelkedésével jár együtt, hosszú távon azonban komoly problémát okozhat számára a radikális politikai iszlám terjedése.

Az Egyesült Államok megtette az első lépést − szögezte le Tálas Péter. Innentől kezdve nyitott a kérdés, hogy létrehozható-e egy a közös érdekek mentén történő együttműködés Iránnal, esetleg akár a szír kormánnyal. Az utóbbi biztosan nagy felzúdulást keltene világszerte, az előbbit azonban érdemes lehet legalábbis megpróbálni. Annál is inkább, mert a térségben nem túl népszerű amerikai elnök a nemzetközi politikában ma már csak az amerikai−iráni viszony jelentős javításával írhatja be magát a történelemkönyvekbe.

Az amerikai szándékok mellett azonban nagy szükség lenne a térségbeli főszereplők együttműködési hajlandóságára is, s ilyen egyelőre nemigen látszik. Iránt, Törökországot, illetve a szunnita társadalmakra komoly befolyással bíró Szaúd-Arábiát és az öbölmonarchiákat ugyanis láthatóan addig nem érdekli az Iszlám Állam térnyerése, amíg ez „csupán" iraki belügy.