Egyelőre nem hozott külpolitikai váltást Trump elnöksége

„Az amerikai elnököt két módon lehet eltávolítani a hatalomból: egyrészt létezik az impeachment eljárás, ami közjogi felelősségre vonást jelent, amennyiben valamilyen törvényszegést követ el az elnök" – mondja az Amerika-szakértő. „Én erre kevés esélyt látok, a Fehér Ház ügyvédei, jogi tanácsadói vigyáznak rá, hogy ilyesmibe ne fussanak bele az elnökök. A másik módszer egy gumiszabályon nyugszik: a 25. alkotmánykiegészítés értelmében amennyiben az alelnök és a kabinet több mint a fele úgy gondolja, hogy az elnök valamilyen szempontból alkalmatlan, jelzi ezt a kongresszus vezetőinek, azaz a Képviselőház elnökének és a Szenátus úgynevezett President Pro Tempore-jának, erre az elnök ellenlevelet küldhet, hogy igenis képes ellátni a hivatalát, amire újabb levél a válasz, végül pedig összeül a törvényhozás mindkét háza, és kétharmados többséggel dönt róla, hogy alkalmas vagy alkalmatlan-e az elnök. Amennyiben nincs szó egészségügyi vagy más hasonló okról, nem gondolnám, hogy Mike Pence és a kormány belemenne ebbe a játékba. Más módszer pedig nem létezik, csak ha az amerikai elnök magától lemond. Ilyen eddig egyszer fordult elő, Richard Nixon esetében, de már ő is az impeachment kezdete után döntött így, mivel ha másképp tesz, és megállapítják a felelősségét, még elnöki kegyelmet sem kaphatott volna."

Magyarics Tamás hozzáteszi: noha folyamatosan napirenden van a téma a sajtóban, miszerint Trump nem lesz képes kihúzni hivatali idejének négy évét, a helyzet ennyire azért nem súlyos. „A Trump körüli hírverés jelentős része a vele szemben nem éppen barátságos médiának köszönhető, és az orosz vonal vagy az általa megfogalmazott, Barack Obama elleni lehallgatási vádak pedig nem esnek büntetőjogi kategóriába. Az össztűzhöz persze maga az elnök is sok muníciót szolgáltat a meggondolatlan megfogalmazásokkal, véleményekkel, és Trump valóban nem arról híres, hogy nagyon alaposan a tények után nézne. Jellemző húzása volt például, amikor a Fox News egyik hírmagyarázójának spekulációit utóbb tényként közölte arról, hogy Obama a brit titkosszolgálat segítségével figyeltette meg őt. Viszont a szakmai felkészületlenség sem alkotmányjogi kérdés, ilyenek miatt az elnököt nem lehet elmozdítani a hivatalából."

Nincs orosz barátkozás és kínai ellenségeskedés

Miközben a hírcsatornák napirendjét Trump és munkatársainak javaslatai, megnyilatkozásai, tweetjei uralják, megkezdte munkáját az új kormány is. Az elmúlt hetek eseményei alapján Magyarics Tamás azok várakozásait látja igazolva, akik még Trump kampányban tett egyes kijelentései dacára sem számítottak radikális váltásra az amerikai külpolitikában. „Az amerikai elnökválasztások koreográfiája szerint a demokrata elnökjelöltek általában balról indulnak, hogy aztán utána középről kormányozzanak, a republikánusok pedig jobbról kiindulva jutnak el ugyanígy középre. A kampány persze iránymutatásul szolgálhat, de nem emlékszem olyan elnökre, aki akár csak a kampányígéreteinek többségét is megvalósította volna. A magánemberként való ígérgetés vagy egyes vélemények megfogalmazása nem egyenlő a kormányzással: a személyközi kapcsolatokban jelenthet valamit, amikor például Trump elismerő szavakkal szólt Vlagyimir Putyinról, de a gyakorlati politizálást tekintve nem kell neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani."

A szakértő emlékeztet: első találkozójuk után George W. Bush is azt mondta az orosz elnökről, hogy belenézett a szemébe, és egy jó embert látott benne, és Barack Obamáék is az Oroszországgal való kapcsolatok újraindításával kezdték első terminusukat. „Aztán ahogy telik az idő, az aktuális elnök és stábja mindig elég gyorsan szembesül vele, hogy Oroszország stratégiai érdekei nagyon sok esetben nem esnek egybe az amerikaiakéval. Moszkva az amerikaiakkal szembeni puha ellensúlyozásban érdekelt, miközben távolról sem egyenrangú felekről beszélünk" – szögezi le Magyarics Tamás. „Az orosz gazdaság nagyjából az olasz szintjén áll méretét tekintve, emellett pedig egydimenziós, egyoldalú és sérülékeny. Így aztán Putyin mindig kicsit többet mutat a valóságos teljesítménynél. Az orosz stratégia lényege a NATO lehetőség szerinti gyengítése és az európai egység megbontása, a kapcsolatok bilaterizálása. Ez egyébként Moszkva szemszögéből teljesen logikus, hiszen sokkal könnyebb nekik egy egységes, 500 milliós politikai entitás helyett külön-külön tárgyalni mindenkivel. És persze az európai egység bajnokaiként fellépő országok sem szokták elfelejteni a saját érdekeiket, ha az oroszokról van szó. Viszont az amerikaiaknak más prioritásai vannak." Magyarics Tamás hozzáteszi: Trump Putyint dicsőítő kijelentéseivel szemben sokkal ritkábban idézték azon mondatát, amikor azt mondta: „Lehet, hogy most ez a véleményem Putyinról, de ez az első találkozás után akár teljesen meg is változhat."

Miközben Moszkvával szemben barátibb, Pekinggel szemben keményebb hangot ütött meg az első időszakban a Trump-adminisztráció, ám Magyarics Tamás szerint az amerikai politika körvonalai e tekintetben is elég egyértelműek. „Ugyan Trump először azt mondta, nem biztos, hogy tartani fogja magát az Egy Kína-elvhez, azóta már egyértelművé tették, hogy továbbra is ez az irányadó, és annak is üzenetértéke van, hogy Rex Tillerson külügyminiszter egyik első útja Pekingbe vezetett. Közben persze látni kell: az amerikaiak ugyanúgy nagyon szoros szövetségi rendszert építettek ki Kína körül, mint ahogyan az oroszokat is körülbástyázták a saját szövetségeseikkel. Dél-Korea és Japán nagyon szoros viszonyban áll Washingtonnal, de tudatosan és rohamosan javulnak a kapcsolatok Vietnammal és Indiával is, a Fülöp-szigeteken bezárt támaszpontokat pedig újra akarják nyitni. Emellett pedig a kapcsolatok alakulása kettőn áll, és nagyban függ a kínai belpolitikai dinamikától is. Kínában ősszel számos tisztségviselőt újraválasztanak, köztük olyanokat is, akik öt év múlva az újabb vezetők lesznek. Tehát belpolitikai játszma is folyik, aminek nagyban függvénye, mennyire lesznek konfrontatívak az amerikaiakkal szemben."

Nagy feltűnést keltettek Rex Tillerson azon szavai, amelyek alapján Washington akár a katonai fellépést sem tartja kizártnak Észak-Koreával szemben. Mindez ugyanakkor szintén a kínai-amerikai kapcsolatokkal áll szoros összefüggésben. „Tillerson megnyilvánulását úgy lehet értékelni, hogy most egy kicsit nyíltabban figyelmeztették Phenjant. Ez utalhat retorikai változásra, de igazából ezen a téren is az a fontos, hogy milyen az amerikai-kínai viszony, hiszen Észak-Korea léte háromnegyed részben Kínától, a kínai energia- és élelmiszer-szállítmányoktól függ. Kínának a rezsim bukása nem érdeke az azzal járó menekültválsággal, sem az egységes Korea létrejötte, ami értelemszerűen komoly amerikai jelenléttel járna a határokon. Már az amerikai rakétavédelmi egységek dél-koreai telepítése ellen is élesen tiltakoztak. Tillerson kijelentése akár azt is jelentheti, hogy Kínának kell majd nagyobb nyomást gyakorolnia Phenjanra."

Kérdések a Közel-Keleten

A közel-keleti politika körvonalai egyelőre nem látszanak tisztán Magyarics Tamás szerint. „Trump annyiban tér el a korábbi kormányzattól, hogy meg akarja semmisíteni az Iszlám Államot, ennek jegyében sokkal erőteljesebb fellépést szorgalmaz, és máris több katonát, elsősorban szárazföldi különleges erőt küldtek Szíriába és Irakba az amerikaiak. A nagy kérdés itt az, hogy elég-e itt a katonai fellépés, hiszen az Iszlám Állam mint jelenség megszüntetése lehetetlennek tűnik. Olyan ez, mint amikor rátaposunk egy hangyabolyra: sok hangya elpusztul, sok azonban szétszalad. Vagyis okkal feltételezhető, hogy az iraki és szíriai fészkek felszámolásával a terroristák Észak-Afrika, elsősorban a két bukott állam, Szomália és Líbia felé vennék az irányt. Vagyis a terrorizmus, ha nem is ezzel a központtal, de attól függetlenül is meg fog maradni, ha szétzúzzák az ISIS-t. A térségben egyébként Szaúd-Arábia és Irán együttműködésén is múlik, mi történhet, és mi nem – ez a két ország pedig egymás riválisaként régiós hegemóniára tör."