Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újrakezdődött a vita a szaúdi fegyverszállítások leállításáról Belgiumban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 28. 13:27

Újrakezdődött a vita a szaúdi fegyverszállítások leállításáról Belgiumban: Alexander De Croo miniszterelnök-helyettes március 27-én, hétfőn a Jemenben szerinte „borzalmas háborút” folytató Szaúd-Arábiába irányuló hadiipari export beszüntetésére szólított fel.

„Nem próbálhatunk egyszerre életeket menteni és fegyvereket szállítani" – hangoztatta De Croo a VRT belga közszolgálati televíziónak adott interjújában, aki szerint számos ember életét veszélyeztetik a Belgium által szállított fegyverek a polgárháború és éhínség sújtotta Jemenben.
Elmondta, hogy a fegyverexport engedélyeztetése a belga tartományok hatáskörébe tartozik, a szövetségi kormány nem tud lépni az ügyben. „Én csak annyit tehetek, hogy szót emelek amellett, hogy vessenek véget ennek az őrültségnek. A megoldást egy humanitárius fegyverembargó jelentené" – mondta a fejlesztési együttműködési miniszter, hozzátéve, hogy a tilalmat Charles Michel kormányfő is támogatja.

De Croo arról számolt be, hogy a Szaúd-Arábiának eladott belga fegyverek mintegy 60 százaléka Vallóniában készül, de nem pusztán a francia ajkú tartománynak kell szabályoznia a kérdést, európai uniós szintű embargóra lenne szükség.
Szaúd-Arábia a belga hadiipar egyik legfontosabb partnere, tavaly közel egymilliárd eurót tett ki a széles körben diktatúrának tartott országba irányuló kivitel. A belga vállalatok egyebek mellett lőfegyvereket, lőszereket, rakétákat, harckocsikat és páncélozott harcjárműveket szállítottak a sivatagi királyságba.

Az Európai Parlament tavaly határozatban sürgette a Szaúd-Arábiába tartó hadiipari export leállítását, az Európai Bizottság illetékes szóvivője azonban hétfőn kiemelte, hogy a fegyverszállítások kérdése kizárólag az uniós tagállamok hatáskörébe tartozik.

Az arab-félszigeti országban Abed-Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légicsapásokkal segíti a kormányerőket.
Az ENSZ pénteken arról tájékoztatott, hogy a jemeni polgárháborúban eddig közel ötezer civil vesztette életét.