Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stratégiai partnerek

Szöveg: Révész Béla |  2017. március 28. 14:00

Két együttműködési megállapodást írt alá Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. (HC Zrt.) vezérigazgatója március 28-án Budapesten.

1596029711

A minisztérium és a HungaroControl (illetve annak jogelődei) között régóta áll fenn partnerségi viszony. Egy esztendővel ezelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen dr. Simicskó István honvédelmi miniszter írta alá azt a megállapodást a cég vezérigazgatójával, amelyben a stratégiai együttműködés lehetőségeit rögzítették.  A miniszter akkor úgy fogalmazott: „a haderő a civil szférával közösen, a polgárokkal együttműködve keresi a megfelelő választ arra, miként láthatja el a lehető leghatékonyabban hazánk védelmét." A közös munka újabb mérföldköve volt a HC Zrt.-hez vezényelt katonákról, továbbá az idei évre vonatkozó Nemzeti Költségalapról szóló megállapodás, amelyeket a HungaroControl Zrt. székházában írt alá a két szervezet képviselője március 28-án.

1596029711

Az első egyezmény alapján az integrált polgári-katonai légiforgalmi irányítói szolgálat fenntartásához a tárca továbbra is hivatásos katonákat vezényel a HungaroControlhoz légtérgazdálkodó, körzeti irányító és katonai összekötő feladatokra. A két utóbbi vezénylés határozott időre, öt esztendőre szól, mely egyszer meghosszabbítható.

A második megállapodás annak a költségalapból biztosított keretnek az újbóli elkülönítéséről szól, amely idén is lehetőséget biztosít a Honvédelmi Minisztériumnak olyan feladatok finanszírozására, amelyek (a polgári-katonai összehangolt célkitűzéseknek megfelelően) a polgári légi navigációs szolgáltatás minőségének fejlesztését szolgálják.

1596029711

Vargha Tamás államtitkár az eddig is jól működő stratégiai partnerség újabb mérföldkövének nevezte a kettős megállapodást. Mint mondta, az együttműködés megerősítése olyan eredményeket ígér, amelyeknek a katonai alkalmazhatóságban is fontos szerepük lehet, így a NATO-ban is felfigyelhetnek rájuk. Ilyen projekt például a HC Zrt. által fejlesztett, Távoli Toronyirányító Központ is. Az élő, helyszíni kameraképek alapján működő eszközök segítségével a repülőtér le- és felszálló gépeinek irányítását földrajzi helytől függetlenül, egy távoli központban végezhetik el abban az esetben, ha a hagyományos irányítótoronyban bármilyen üzemzavar lépne fel. Ez a rendszer – hőkamerákkal és a radarrendszerrel kiegészítve − gyakorlatilag bármikor átveheti a hagyományos irányítóépületek szerepét. A képesség jövőbeni kiaknázása érdekében a HC Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium közös kutatás-fejlesztési projektet indított el még 2016-ban.

Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója a folyamatos megújulás szükségességét hangsúlyozta. „Versenyhelyzetben rendkívül fontos a stabil, megbízható szövetséges, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség pedig mindig ilyen volt. Megtisztelő számunkra egy ilyen dokumentum aláírása, hiszen a honvédelmi együttműködés segítségével új területek nyílhatnak meg előttünk is. Olyan megállapodás ez, amelyből minden fél profitálhat" – mondta Szepessy Kornél.

1596029711

Fotó: Tóth László