Európa veszélyben?

A párizsi terrorcselekmények során a francia hatóságok példás gyorsasággal reagáltak, az egészségügyi intézmények is kiválóra vizsgáztak. A napok múltával azonban egyre erősödött a kritika a francia és a belga titkosszolgálatok munkájával kapcsolatban – hiszen az elkövetőket ezernyi szál kötötte Belgiumhoz. A terrorakciók lehetséges következményeit Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója és Csiki Tamás, a kutatóközpont elemzője összegezte magazinunknak.

A párizsi terrortámadást nem nevezhetjük váratlannak, hiszen a Charlie Hebdo című lap szerkesztősége elleni, januári merénylet és az azt követő incidensek Franciaországban és Belgiumban egyértelműen jelezték, hogy ilyen támadásokra a jövőben is sor kerülhet. Emellett a közelmúlt akciói – az orosz repülőgép elleni merénylet, a bejrúti bombatámadás, majd a párizsi vérengzés – láthatóan tervezett támadássorozatba rendeződnek. Maga az Iszlám Állam is bejelentette, hogy támadásokat fog intézni a nemzetközi koalíció tagjai ellen. Ezért gondoljuk azt is, hogy további terrorcselekmények várhatók még. Ezt azonban nem pánikkeltésre kell használni, hanem a kockázatok mérlegelésére és megfelelő megelőző intézkedések alkalmazására.

Támadások sorozatban

Tökéletes védelem és abszolút biztonság – sajnos – nem létezik. A párizsi támadás esetében a felderítés-elhárítás terén három problémát azonosíthatunk: egyrészt az iraki és a török titkosszolgálatok a hírek szerint előre jelezték, hogy ilyen támadásra sor kerülhet Franciaországban, de erre a francia szolgálatok nem fordítottak megfelelő figyelmet. Tegyük hozzá, hogy egy általános figyelmeztetés és egy pontos, specifikus információ között nagy lehet a különbség. Másrészt, a francia hírszerző szervek erőforráshiánnyal küzdenek: az országban tízezernél is több radikálisról tudnak, akiket nyomon kellene követni, és közülük több száz személy jelenthet olyan potenciális fenyegetést, akiknek akár a napi 24 órás megfigyelése is indokolt lenne. (Ez a probléma a hírek szerint a belga titkosszolgálatoknál is fennáll.) Harmadrészt pedig a párizsi eseményeknél már azt tapasztaltuk, hogy a támadók egy másik országból érkeztek a francia fővárosba, így ki tudták használni azt, hogy a belga és a francia szolgálatok, rendvédelmi szervek között nem volt hatékony az információ-megosztás. Az egyik merénylőt még a támadás napján is igazoltatták, de az illető rendőrnek nem volt semmilyen információja arról, hogy akit megállított, kockázatot vagy fenyegetést jelenthet. Tegyük még hozzá, hogy amennyiben olyan szélsőséges nézeteket valló emberekről beszélünk, akiknek „tiszta a háttere", azaz nem szerepelnek rendőrségi vagy más nyilvántartásokban, akkor a hatóságok még nehezebb helyzetben vannak.

A radikalizmus táptalaja a kilátástalanság, a kirekesztettség; ha ezek a megfelelő ideológiai ráhatással párosulnak, könnyen születhetnek szélsőséges cselekedetek. Amikor hatékony fellépésre és együttműködésre van szükség, az olyan decentralizált, helyi szinten szerveződő rendvédelmi intézményrendszer, mint a belga, nem eredményes. Bár lehet, hogy a helyi közösségeket és problémákat egy ilyen rendszer jobban ismeri, de magasabb szintű koordináció és információ-megosztás nélkül a helyi szervek nem látnak rá egymás tevékenységére, és a nemzeti hatóságok sem jutnak hozzá a szükséges információkhoz (lásd az előbb említett igaztoltatás esetét!). Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy a belga (és más európai) hírszerző és elhárító szervek ne tanulnának ebből az esetből, azaz az együttműködés hatékonyságának növekedését várhatjuk.

Akció és válasz

A nyilvánosságra hozott információk szerint a támadók között volt, aki járt Szíriában vagy a Közel-Kelet más országában, ahol valamilyen kiképzést is kaphattak, például a lőfegyverek és a robbanóeszközök használatára vonatkozóan. A párizsi öngyilkos támadás jól megtervezett és összehangolt volt – de nem túl bonyolult, és nem volt profin kivitelezett. Gondoljunk arra, hogy a sokak által látogatott nyilvános helyeket, rendezvényeket bármely nagyvárosban könnyen lehet azonosítani, és ahhoz hogy valaki civilekre tüzet nyisson, nem szükséges profi kiképzés. Emellett a Stade de France-nál megjelenő három támadó egyike vélhetően a stadionban akart robbantani, másik két társa a menekülők között robbantott volna. Ezt azonban a stadion biztonsági szolgálata meg tudta akadályozni; a merénylő be sem jutott a létesítménybe. A francia hatóságok reakciója a támadásra megfelelő volt: rövid időn belül megérkeztek a terrorelhárító egységek, és tették a dolgukat; egy órán belül véget ért a támadás. A támadókkal együttműködők elleni fellépés is hozott eredményeket.

Nem a terrorcselekményre adott francia válasz, az intenzívebbé váló francia légicsapások fognak új irányt szabni az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésnek. A Szíriában és Irakban zajló katonai akciók – beszéljünk akár a légicsapásokról, akár a helyi erőknek biztosított fegyverszállítmányokról, kiképzésről – nem képesek felszámolni a terrorszervezetet, és nem is ez a céljuk. Jelenleg csak annyit tesz a nemzetközi közösség, amennyi a szélsőséges fegyveres csoport terjeszkedésének megállításához szükséges, működését megnehezíti, azaz a műveletek célja jelenleg a feltartóztatás. Ennél többet akkor lehetne tenni, ha jelentős szárazföldi műveletet is végrehajtana valaki, de azt továbbra sem látjuk, melyik szereplő lenne erre hajlandó. Ebből a szemszögből a francia akciók is döntően politikai célúak, a francia választópolgároknak szólnak.

Azt a problémakört, ami az Iszlám Államhoz kapcsolódik, két részre kell osztanunk, és ennek megfelelően a lehetséges válaszok is két területre koncentrálnak: az egyik a szélsőséges szervezet felszámolása – erre jelenleg nem látunk módot –, a másik a terrorfenyegetettség csökkentése, aminek számos eszköze lehet. E téren nemzeti és nemzetközi vonatkozásban is javítani kell a titkosszolgálatok, a hírszerző és az elhárító szervek működését. Az uniós tagállamok rendvédelmi szerveinek sokkal jobb információ-megosztást kell kialakítaniuk, és az együttműködési szándéknak nemzeti szinten kell megszületnie, kívülről vagy felülről (Brüsszelből) nem lehet kikényszeríteni. A párizsi példán okulva az egyes tagállamok szolgálatai felismerhetik a mélyebb információ-megosztás szükségességét, annak értékét. A valóságban ehhez elsősorban bizalom és politikai szándék kell, valamint koordinációs mechanizmusok és biztonságos eljárások. A racionalitás ezt diktálná, akár olyan mértékben is, hogy közös európai uniós hírszerzési és terror-elhárítási központ jöhetne létre. 9/11 hatására az Egyesült Államokban is megszületett a döntés, hogy 17 különböző nemzetbiztonsági és hírszerző szolgálat „fölé" koordinációs csúcsszervet kell állítani.

Szálak Szíriához

Mivel a támadás az EU egyik vezető országát érte, a többi tagállamnak is demonstrálnia kell szolidaritását és elkötelezettségét – ennek számos módja van. Az EU közös fellépésére a közös biztonság- és védelempolitika eszközrendszerét illetően nem számíthatunk, így az egyes államok – amelyek politikai értelemben hajlandók, katonailag pedig képesek – hozzájárulhatnak az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépéshez. Miként azt Németország be is jelentette: légierejével (légtérellenőrző és felderítőgépek, nem csapásmérő erők) és haditengerészetével részt vesz a műveletekben. A Szíriával, az Aszad-rendszerrel kapcsolatos politikai állásponton ugyanakkor a támadás (egyelőre úgy látszik) nem változtatott, továbbra is a rendezés előfeltételének tekintik Aszad elnök távozását.

Az Európai Uniónak és Oroszországnak több területen voltak közös és ütköző érdekeik Szíria és az Iszlám Állam előtt is, nem Szíria lesz az első olyan eset, amikor a különböző érdekek szövevényes rendszerében folyik a „húzd meg, ereszd meg!". Egyelőre viszont semmi nem támasztja alá azt, hogy Kelet-Ukrajna helyzete és a szíriai rendezés között direkt kapcsolat jött volna létre, és a rendezés feltételeiről alkudozna az EU és Oroszország. Szuverén államokról lévén szó (Ukrajna és Szíria), erre formálisan nincs is lehetőségük. Ráadásul jelenleg egyik esetben sem a rendezés jelei látszódnak: Ukrajnában alacsony intenzitással folynak összecsapások, de stratégiai szinten befagyott a konfliktus; Szíriában pedig az orosz erők megjelenése éppen eszkalálja a helyzetet. A feltételezett orosz stratégiai cél, az Aszad-rendszer megmentése viszont nem kapcsolódik szükségszerűen az Iszlám Állam teljes felszámolásához, ami az európai cél lenne. Azaz még érdekegyezésről sem biztos, hogy beszélhetünk, bármi is legyen a politikai retorika. Így merész lenne feltételezni, hogy bármilyen szíriai változás „árát" Ukrajnában kellene majd megfizetni.

Fotó: internet

Forrás: Magyar Honvéd 2015. december