Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Horvát vezetőket ítélt el a nemzetközi törvényszék

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 7. 19:23

Hat korábbi boszniai horvát vezetőt ítélt el a hágai nemzetközi törvényszék (ICTY) május 29-én. A hosszú börtönbüntetést tartalmazó ítéleteteket háborús és emberiesség elleni tettek miatt mondták ki az etnikai tisztogatásokért felelős vezetőkre.

A bűncselekményekre 1992-1994 között, a Jugoszlávia felbomlását megelőző háborúban került sor. Az ítélet indoklása szerint a felelősök nemi erőszakot, gyilkosságokat, bebörtönzéseket, tulajdon elkobzást és deportálásokat hajtottak végre a nem horvát, elsősorban bosnyák muszlim lakossággal szemben a területek Horvátországhoz csatolása valamint egy Nagy-Horvátország létrehozása érdekében.

Jadranko Prlic, Bruno Stojic, Milivoj Petkovic és Valentin Coric 22 vádpontban találtatott bűnösnek az emberiesség elleni bűncselekményekben. Prlic, a Horvát Védelmi Tanács korábbi vezetőjét és a boszniai horvát entitás kormányfőjét 25 évre ítélték. A másik három elítélt 16-20 év közötti börtönbüntetést kapott. A két további vádlott, Slobodan Praljakot és Berislav Pusict bár több vádpontban felmentették, Praljakot a Horvát Védelmi Tanács parancsnokaként 20 évre ítélték, miután fontos szerepet játszott a Tanács hadseregének fegyverrel és lőszerrel való ellátásában.

Pusic, aki a bebörtönzésekért és a fogvatartásokért volt felelős, tíz év börtönbüntetést kapott. A 2006 áprilisában kezdődött tárgyalás az egyik legnagyobb és legösszetettebb ügy, amely a törvényszék történetében valaha megesett. Több mint 200 tanút idéztek be és az ítélet közel 2 600 oldalt tesz ki.