Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét megrendezték a Colibri hadgyakorlatot

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. július 25. 20:05

46. alkalommal tartották meg a „Colibri” hadgyakorlatot, amelyben több nemzet is képviseltette magát. Az együttműködésben szerepet vállaltak német, holland, francia és osztrák katonák is.

A feladatokat a németországi Obelausitzban található katonai gyakorlótéren hajtották végre. A kooperáció keretében az ejtőernyős ugrásokhoz az osztrák hadsereg által biztosított Hercules C-130-as repülőgépeket alkalmazták.

A „Colibri" gyakorlaton való részvétel az adott hadseregeket tekintve a harci képzés alapjának tekinthető. A gyakorlat során a taktikát, a vezetési képességeket, valamint a nemzetek közötti együttműködést fejlesztik
A „Colibri" hadgyakorlat elismerésre méltó tradícióra tekint vissza, hiszen 1962-től kezdve minden évben végrehajtják. Kezdetben csak német és francia csapatok vettek részt rajta, történelmi okok miatt azokat eredetileg francia földön hajtottak végre.

A hadgyakorlat helyszíne – az utóbbi idők tapasztalatát tekintve – évente változik, jövőre Franciaország fogja megszervezni.