Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét napirenden a lengyel vízumkérdés

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. február 17. 20:43

Ismét előzetes törvényhozási tervek kerültek az Egyesült Államok Kongresszusa elé a lengyel vízumkérdés kapcsán.

„Itt az idő, hogy kiálljunk a lengyel szövetségeseink mellett és engedélyezzük a lengyel polgárok vízummentes belépését az Egyesült Államokba. Ez egy olyan kiváltság, amivel az utóbbi időben szinte az összes közeli demokratikus szövetségesünk élhetett" – írta a republikánus párti Mark Kirk, Illinois állam szenátora a hivatalos honlapján.

Kirk a törvénytervezetet a demokrata Mike Quigley képviselővel és a republikánus Aaron Shockkal együtt nyújtotta be. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke 2011 májusában személyesen biztosította Lengyelországot a várható törvényjavaslat megszületéséről, miután 2010-ben Bronislaw Komorowskinak, a közép-európai ország köztársasági elnökének is ígéretet tett a vízumkövetelmények eltörléséről.

Azonban a 2012. január végén megalkotott törvénytervezet még nem hozott eredményt. 2012 októberében a Lengyelországban tartózkodó amerikai nagykövet, Lee Feinstein azt nyilatkozta a rádióban, hogy az eredmény látszólagos elmaradása ellenére „Obama elnök nagyon elkötelezett a lengyelek vízumügyét illetően".

Közben a washingtoni lengyel nagykövet, Ryszard Schneft azt nyilatkozta a lengyel hírügynökségnek (PAP – Polih Press Agency), hogy ő visszafogottan optimista az üggyel kapcsolatban. „Tudom, hogy ez egy igen hosszas és komplex folyamat, de ennek ellenére józan optimizmussal kezelem a helyzetet" – mondta.

„A legfőbb erőink az ország gazdasági sikereiben, a politikai stabilitásban és a nemzetközi politikában való aktív és hiteles részvételünkben nyilvánulnak meg" – tette hozzá.

A lengyel turisták látogatásával járó gazdasági előnyök mellett Lengyelország fontos szövetségese az Egyesült Államoknak és „jelentős szerepet játszik a NATO katonai misszióiban mind Európában, mind a Közel-Keleten, az afganisztáni szerepvállalással az élen" – mondta Kirk szenátor.