Kína mindent visz?

Már ez is különlegesnek számít, hiszen a haditengerészet legmodernebb, legfejlettebb technikákat alkalmazó repülőgépére polgári kamera még nem tette fel a tripodját, pláne nem „éles" bevetés közben. Most mégis ez történt, minden bizonnyal nem véletlenül.

A gép ugyanis Délkelet-Ázsia biztonságpolitikai szempontból legforróbb területei felé indult. A Dél-kínai tenger három korallzátonya, Fiery Cross, Subi és Mischief helyére, vagyis pontosabban tetejére épül a kínai haderő új, előretolt haditengerészeti és légi támaszpont-csoportja. A Kínától 600 mérföldre lévő, a Spartly-szigetek részét képező terület tulajdonjogát elméletileg Kína mellett több ország is magáénak vallja, de Kína az, aki a szavak helyett a munkagépeket és a haderejét veti be, ezzel betonozva be a szó szoros értelmében hatalmát és területi igényeit.

Ez eddig is ismert volt a washingtoni biztonságpolitikai körökben, számos előadást hallgattam én is végig a témában, mind a kérdés jogi, mind a biztonságpolitikai és katonai oldalát boncolgatva. A CNN adása viszont gyakorlatilag az amerikai TV-nézők millióit találta telibe, köszönhetően a kínai haditengerészet rádióadásainak.

A korallszigetek több száz mérföldre terülnek el nem csak Kínától, de a Fülöp-szigetelktől, Malajziától., Vietnamtól, Indonéziától – azaz a többi jelentkezőtől. Mivel a nemzetközi jog csupán a partoktól 12 mérföldre ismeri el az adott állam felségjogát a partjait körülvevő tengeren, így az Egyesült Államok szerint a VP-45 század zátonyokhoz közel repülő gépe május 20-án végig nemzetközi légtérben tartózkodott.

Erről azonban más véleménye volt az ott tevékenykedő kínai haditengerészetnek, mely rádióadásaiban folyamatosan a gép azonnali irányváltoztatását, a korallzátonyoktól való távolodását követelte. „Itt a kínai haditengerészet! Te elmész!"
Nem ment.

A repülőgép fedélzeti rendszerei számos kínai haditengerészeti hajót, a parti őrség hajóit, s persze légvédelmi rendszerek radarjeleit is észlelték, azonosították. Kína teljesen nyíltan, a várható konfliktusokba „beleállva" folytatja saját felségterületének kiterjesztését, még akkor is, ha az – mint jelen esetben is – nem a nemzetközi jogra, hanem a katonai erőre támaszkodva történik. A nemzetközi jog például nem ismeri el a felségterület kibővítését, ha a korallzátony helyére hirtelen egy új sziget kerül, katonai bázissal. Ugyanakkor az oda telepített katonai erő biztosítja azt Kína számára, hogy a de facto „tulajdonlást" a környék országai tiszteletben tartsák.

Az amerikai-kínai verbális konfliktust, illetve a P-8A remek kameráinak köszönhetően a korallzátonyokon folyó kínai katonai haditengerészeti bázisok, kikötők, repülőterek építését főműsoridőben bemutató CNN-adás azonnal politikai vihart kavart. Az amerikai külpolitika és biztonságpolitika hivatalosan a „pivot", azaz a csapaterősítés és a hangsúly áthelyezésének lázában ég. A kifejezés egyébként éppen a jelenlegi demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton 2011 novemberi, a Foreign Policy-ben megjelent cikkéhez köthető, innen vált népszerűvé. Az (akkor még) békés Európa és a(z akkor még) lezárt ügynek tartott Irak helyett a megállíthatatlannak tűnő Kína „kordában tartása" a fő célja a pivot-nek, s ebbe a szabad hajózás és repülés elve is kulcsfontosságú. Ezt a jogot érvényesítette a P-8A Poseidon is május 20-án.

Az amerikai (és a térségbeli szövetségesi) érdekérvényesítésnek azonban a kiépülő kínai bázisrendszer komoly korlátokat szab.

Ezekre az Egyesült Államok elé bármiféle probléma nélkül épített korlátokra mutatott rá a CNN műsora.

A nagypolitika fontos szereplői közül John McCain szenátor, a Szenátus fegyveres erőkért felelős bizottságának elnöke reagált. Két szenátortársával együtt közös határozattervezetet nyújtott be, melyben az amerikai kormány elítéli a térségben folyó katonai építkezéseket és a Spratly-szigetek körüli viták békés megoldására szólít fel. McCain emellett nyilatkozatában kijelentette: „már régen időszerű lett volna" a CNN adásához hasonló képanyagok és más információk nyilvános bemutatása. Véleménye szerint „ez a videó is tisztán mutatja meg Peking területszerző munkájának egyre aggasztóbb mértékét."

A szavakon és a határozatokon kívül aránylag kevés eszköze van az Egyesült Államoknak arra, hogy megállítsa vagy visszafordítsa a kínai területszerző műveleteket. Nyílt fegyveres konfliktust egyik ország sem akar a másik ellen indítani. Hiába lenne képes az amerikai haditengerészet és légierő megsemmisíteni a Spratly-szigeteken felépülő kínai katonai létesítményeket, nincs az az amerikai elnök, aki erre a belátható jövőben parancsot adna. Más kérdés, hogy az egyre erősebb kínai jelenlét milyen veszélyhelyzeteket okoz majd a térségbe küldött amerikai egységek és a kínai fegyveres erők közötti találkozás. Főleg ha a Subi-zátonyra épült repülőtérre kínai vadászbombázó repülőgépek települnek s a levegőben találkoznak majd az amerikai felderítő- és bombázó repülőgépekkel.

Az Egyesült Államok számára az egyetlen járható út a szövetségi viszonyrendszer építése, erősítése maradt. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter éppen a napokban jelentette be Hanoiban, hogy országa 18 millió dollárral segíti a vietnami parti őrséget, hogy amerikai hajókkal bővítsék flottájukat. Az amerikai miniszter személyesen is meglátogatta azt a vietnami őrhajót, melyet tavaly a kínai parti őrség jóval nagyobb hajója gázolt le, komoly sérüléseket okozva a vietnami hajón. Igaz, ez legalább haza tudott hajózni, más, hasonló ütközések miatt elsüllyedt vietnami hajóktól eltérően.

Az Egyesült Államok egymaga már nem képes fenntartani az eddigi erőegyensúlyt a térségben, köszönhetően a kínai katonai és gazdasági befolyás növekedésének, a kínai fegyveres erők erőltetett ütemű modernizálásának. Ezért van szükség a szövetségesek táborának bővítésére, a kapcsolatok erősítésére, a térség baráti haderőinek amerikai segítséggel történő modernizálására. S mivel az egyre erősebb Kínának egyre kevesebb barátja akad, így az Egyesült Államok dolga is egyre könnyebbé válik, ha saját és a térség más országainak érdekeit kívánja „összefésülni".