Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közel a bukáshoz?

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. február 7. 13:02

A szlovén jobbközép kormány közel került a bukáshoz, miután január 28-án az országgyűlés elnöke, Gregor Virant lemondott, valamint pártja, a Polgári Lista kilépett a kormánykoalícióból.

Janez Jansa kormányfőt korrupcióval gyanúsították meg pár héttel ezelőtt, ezért a múlt héten már két minisztere lemondott, illetve több koalíciós partnere is kilépéssel fenyegette meg a miniszterelnököt, ha nem lép vissza február végéig.

A Korrupcióellenes Bizottság beszámolója szerint Jansa több alkalommal nem vallotta be teljes vagyonát, így mintegy 210 000 euróval nem tudott elszámolni a kormányfő. Emellett azzal vádolták meg a miniszterelnököt, hogy 2006-ban kenőpénzt fogadott el egy finn cégtől, amelyért cserébe Szlovénia tőlük rendelt páncélozott szállító harcjárműveket. Jansa tagadja az ellene felhozott vádakat és bejelentette, ha kisebbségbe kerülnek a kormányzó pártok a parlamentben, akkor sem mond le.