Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel segély Kelet-Afrikában

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. február 3. 14:36

A lengyel külügyminisztérium állítása alapján 2013-ban Lengyelország tengerentúli humanitárius segélyezési programja Kelet-Afrikára helyezi a hangsúlyt.

Katarzyna Pelczynska-Nalecz külügyminiszter-helyettes január 14. és 18. között Kenyába és Ruandába látogatott. Pelczynska-Nalecz kijelentette, hogy „az ország aktív együttműködésének köszönhetően Lengyelország már nem egy névtelen partner Kelet-Afrikában." 2012-ben a lengyelek 6,5 millió Zlotyit (1,5 millió Eurót) költöttek a térség országainak segélyezésére.

Ruandai látogatása során a miniszterhelyettes tárgyalásokat folytatott egy vak gyerekek oktatásáért felelős központ fejlesztésével kapcsolatban, melyet még 2009-ben nyitottak meg a déli Kibehó városban Lengyelország támogatásának köszönhetően. Jelenleg azt tervezik, hogy szakmai oktatásban részesítik a Ferences nővérek által vezetett központba látogató gyerekeket. „A lengyel adófizetők pénzét nagyon jó célokra fordítjuk, hiszen hatékony segítséget nyújtunk a legsebezhetőbbeknek, vagyis a vak és a súlyosan látássérült gyermekek részére."

Kenyában tíz különböző iskolában továbbképzést biztosítanak a helyi tanárok számára a Mathare völgyben található nyomornegyedekben, Nairobiban. Az iskolákban jól felszerelt tantermeket is biztosítottak, mobil laboratóriumok és egy internetkapcsolattal rendelkező számítástechnikai központ létrehozásával.