Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel-ukrán külügyi egyeztetés

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. május 5. 18:32

Lengyelország külügyminisztere, Radoslaw Sikorski az ukrán elnökkel, Viktor Janukoviccsal találkozott Kijevben. A találkozó után Sikorski azt nyilatkozta, hogy Ukrajnának létfontosságú reformokat kellene bevezetnie, ha közelebbi kapcsolatba szeretne kerülni az Európai Unióval.

„Döntő kérdéshez érkeztünk, amikor Ukrajna társadalmi választási lehetőségeiről beszélgettünk. A következő három hónapban az országnak meg kell győznie az EU-t arról, hogy készen áll az együttműködési megállapodás aláírására novemberben" – mondta el Sikorski az újságíróknak, a találkozó után, melyen az ukrán vezetőkön kívül a litván külügyminiszter Linas Linkevičius, a holland külügyminiszter Frans Timmermans és az Európai Ügyekért felelős miniszter, a dán Nicolai Wammen is részt vettek.

„Szóval azt tanácsolom a hatóságoknak és az ellenzéknek is, hogy most tegyenek félre minden ellentétet és fogadják el a legszükségesebb törvényeket. Amennyiben ez most nem történik meg, akkor még évtizedeken vagy generációkon át is vitatkozni fogunk azon, hogy mi volt a probléma. Ukrajnának most van itt a nagy lehetősége és most kell cselekednie, mielőtt elveszíti a lehetőséget" – fogalmazott Sikorski.

Az EU-t képviselő miniszterek kritikával illették azt a tényt, hogy Ukrajna halogatja a szabad kereskedelem és a politikai együttműködés megvalósulását, kiváltképp az után, hogy az előző miniszterelnököt, Julia Timosenkot hét éves börtönbüntetésre ítélték hatalommal való visszaélés vádjával, miután megkötött egy kereskedelmi megállapodást Oroszországgal 2008-ban.

Janukovics elnök azt mondta, hogy ő nem tud megbocsátani Timonsenkonak, kiváltképp addig nem, amíg másik két ügye is a bíróság előtt van. Az egyik egy adócsalással kapcsolatos eset, a másik egy állítólagos bűnrészesség egy ukrán üzletember meggyilkolásában. Ukrajna reméli, hogy alá tudja majd írni az együttműködési megállapodást az EU-val a litván fővárosban Vilniusban novemberben. „A tét most nagyon nagy és az idő pedig nagyon rövid" – mondta Sikorski.