Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Észak-Korea egyszer képes lehet atomfegyverrel megtámadni Amerikát”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 5. 20:35

Észak-Korea atomtechnológiájának és nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáinak fejlesztésével egyre közelebb jut azon hangoztatott célja felé, hogy atomcsapást mér az Egyesült Államokra – olvasható az amerikai védelmi minisztérium idei kockázatfelmérő jelentésében, amelyet a washingtoni kongresszus számára készítettek, és amely május 2-án, csütörtökön vált ismertté.

Elképzelhető, hogy Phenjan a folyamatosan fejlesztett Taepodong rakétákkal – ha sikerül ezek valamelyik változatából megbízható interkontinentális eszközt kialakítania – végül képes lesz elérni az Egyesült Államok valamely részét. Ha ezt fel tudják szerelni nukleáris töltettel, akkor megvalósítható az atomtámadás – véli a Pentagon a jelentés első változatában. A jelentés évenkénti elkészítésére törvény kötelezi a minisztériumot.

Észak-Korea decemberben útnak indított egy műholdat szállító háromfokozatú rakétát, és ez a fejlesztési siker „nagy mértékben segíti" azokat a képességeit, amelyekhez nagy hatótávolságú ballisztikus rakétára van szükség. Phenjan ezzel párhuzamosan folyamatosan fejleszti atomfegyver-képességét, amit alátámaszt, hogy februárban kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és „bármikor képes újabb tesztekre" – állapítják meg a minisztérium szakértői.

„A ballisztikus rakéták és az atomtechnológia területén elért fejlesztési eredmények együttesen összhangban vannak Észak-Korea hangoztatott céljával, hogy képes legyen csapást mérni az Egyesült Államokra magán az amerikai kontinensen. Ha Észak-Korea folytatja a teszteket, és e programjaihoz felhasználja mindazt a kevés erőforrást, amely a rendelkezésére áll, akkor egyre közelebb kerül ehhez a célhoz, és közben saját térségében is egyre inkább fenyegeti az amerikai erőket és szövetségeseiket"" – olvasható a jelentésben.

A Pentagon szerint Észak-Korea jelenti az Egyesült Államok elleni egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést a térségében, mert atomfegyvereket és rakétákat fejleszt, fegyvertechnológiát ad el más országoknak, és „hajlamos a provokatív és destabilizáló magatartásra".

A jelentés rossz időszakban született, mert éppen felcsillant a remény, hogy a decemberi rakétafelbocsátás, a februári atomkísérlet, valamint az azt megtorló újabb ENSZ-szankciók, az Egyesült Államok és Dél-Korea Phenjan által atomcsapással való megfenyegetése és a két hónapig tartó amerikai-dél-koreai hadgyakorlat után enyhül a feszültség a Koreai-félszigeten – állapítja meg a Reuters.

Észak-Korea április 23-án közölte, hogy atomhatalomként akar tárgyalni az Egyesült Államokkal, de ezt Washington rögtön és határozottan elutasította.