Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legmodernebb technikai eszközökkel kápráztatták el a gyerekeket

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. május 6. 7:18

Petőfi eszmei örökségét, az általa képviselt emberi és katonai értékeket tovább kell adnunk a minket követő nemzedéknek, így nemes lelkű, becsületes, hazájukat szerető katonákat állíthatunk az ország szolgálatába – mondta Miklovich János mérnök alezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka május 4-én, pénteken, Székesfehérváron. Szent Flórián napját, 1993 óta a vegyivédelmiek napjaként tartják számon.

Miklovich alezredes az ünnepségen felidézte a költőóriás munkásságának történelmi jelentőségét, párhuzamot vonva a jelen feladataival: úgy kell élnünk és dolgoznunk, hogy a ránk váró feladatokat ezek szellemében tudjuk és akarjuk végrehajtani – mondta, majd koszorút helyezett el az alakulat névadójának mellszobránál.

Mindeközben a laktanya udvarán látványos, vegyivédelmi eszközöket bemutató programok várták a fegyvernemi ünnep alkalmából rendezett nyílt napra érkező fehérvári iskolásokat; a gyerekek ki is próbálhatták a katonai eszközöket. A betonon felállított katonai sátraknál kis csoportokban gyülekező középiskolás fiúk és lányok, egymással versengve igyekeztek felölteni a 93 M kiképzési védőruhát, természetesen a gázálarccal együtt. Tették mindezt a nagy meleg ellenére.

,,Jóból is megárt a sok, ebbe belepusztulok" – mondta egyikük. Mások kimondottan élvezték a védőruhát, előszeretettel fotózkodtak benne. ,,Mindent felpróbáltam már, nagyon melegem is van, főleg a gázálarcban kaptam nehezen levegőt" – árulta el egy másik diák.

1595953570

Noha a zászlóaljról viszonylag keveset lehet hallani a hétköznapok során, feladata és szerepe kiemelt fontosságú. Rendeltetésénél fogva részt vesz az ország területén esetlegesen bekövetkező nukleáris balesetek elhárításában, a Magyar Honvédség hadműveleteinek vegyivédelmi biztosításában, valamint a szövetségi kötelezettségekből adódó feladatokban is.

,,A legmodernebb technikáinkkal igyekszünk elkápráztatni a hozzánk érkező gyerekeket" – mondta a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Kocsis Balázs százados, az alakulat kommunikációs tisztje. Hozzátette: a mostani volt a harmadik nyílt nap, amióta a zászlóalj áttelepült Székesfehérvárra.

Eközben az alakulatnál használatos fontosabb technikai eszközök – köztük a sugárfelderítő járművek, zászlóalj mentesítő konténerek, kézi felderítő és mentesítő eszközök – körül eközben egyre több diák gyűlt össze, ami nem kis munkát adott a kezelő személyzetnek. A VSBTR-80 típusú vegyi-, sugárfelderítő harcjárműnél a fiatalok egymást túlharsogva, lelkesen igyekeztek tanáraikkal is megosztani az új ismereteket.

,,Három osztállyal, körülbelül hatvan fővel vagyunk itt, mindhárom osztály rendvédelmi szakirányú. Mivel ezek a gyerekek úgy lett kiválogatva, nyilván a katonai szakmának ez a speciális része is érdekli őket" – kommentálja a hangzavart Dézsényiné Kiss Éva, az Árpád Szakképző és Kollégium tanára. Az iskola Székesfehérváron elsőként csatlakozott a KatonaSuli-programhoz, hogy a diákokat elindítsa a honvédelmi nevelés útján.

1595953571

A tanárnő elismerően szólt arról az együttműködésről, ami a Magyar Honvédség és az Árpád Szakképző Iskola között fennáll, ennek keretében az iskola tanuló számos háziversenyen vesznek részt – mint kiderült, kiváló eredménnyel.

A harcjárművek és védőöltözetek világától kissé távolabb, a bázis másik pontján közben felavatták a zászlóalj csapatmúzeumát, ahol azokat a használati tárgyakat, felszereléseket, technikai eszközöket állították ki, amelyek az alakulatnál illetve annak jogelődjénél a kezdetek óta használatban voltak.

Fotó: Tóth László