Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mali: a németek Transall repülőgépekkel támogatják a műveletet

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. február 4. 9:45

A Maliban tevékenykedő Európai Uniós misszió számára a német kormány logisztikai és humanitárius segítséget biztosít. Ezek mellett pénzügyi támogatásban is részesítené a katonákat felajánló afrikai államokat – mondta el Angela Merkel német kancellár Berlinben.

Korábban azt nyilatkozta, hogy „a rendet biztosítani kell még a saját határainkon túl is." A támogatás egyelőre két német Transall repülőgép formájában valósult meg, amelyek küldetése a térség logisztikai feladatainak ellátása, azonban katonai műveletekben nem vesznek részt. Merkel biztosította az Afrikai Uniót, hogy Németország segédkezni fog a helyi fegyveres erők kiképzésében és ellátmányozásában is. Az Európai Unió külügyminiszterei is megállapodtak egy második kiképzési misszióban, amelynek hosszú távú célja a rend biztosítása lenne egy önálló helyi fegyveres szerv által.

Tavaly december 20-án az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa egy francia javaslat nyomán engedélyt adott afrikai katonák Maliban történő alkalmazására. Azzal a céllal hozták létre az AFISMA-t, (African-led International Support Mission in Mali, vagyis Afrikai vezetésű Nemzetközi Támogató Művelet Maliban), hogy segíthessen az ország északi területét felszabadítani a szélsőséges iszlamista milíciáktól. A 15 hónapra tervezett EUTM Mali (EU Training Mission in Mali, vagyis az Európai Unió Kiképző Missziója Maliban) keretein belül 450 katonát küldenének a térségbe, amelyből 200 fő a törzstiszti állományból kerülne ki és oktatással, illetve kiképzéssel foglalkozna.

Guido Westerwelle német külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Németország még nem teljesen biztos a beavatkozás körülményeivel kapcsolatban. Úgy gondolja, hogy hosszútávon csakis a helyi hadsereg és az afrikai államok képesek kezelni a helyzetet, az EU nem nyújthat teljes körű megoldást a problémára. Hozzátette, hogy Németország nem tervez harcoló alakulatokat küldeni az országba, mert erőforrásaik súlyosan korlátozottak, hiszen Afganisztánban is több ezer német katona teljesít szolgálatot.