Mali: pozitív példából újabb válsággóc?

Március 22-én a harmadik államcsínyre került sor Mali történetében Musza Traoré 1968-as hatalomátvétele és az ő 1991-es megbuktatása után: Amadou Toumani Touré elnöknek épp a már kiírt választások előtt kellett távoznia a hatalomból.

„Ezeket azonban mindig párbeszéddel kezelték, találtak rájuk megoldásokat. Tavaly októberben, Moammer el-Kadhafi líbiai elnök veresége után azonban egyes források szerint kétezer, mások szerint négyezer olyan tuareg harcos érkezett Észak-Maliba, akik Kadhafi mellett harcoltak" – emeli ki a szakértő, aki egyszersmind felhívja a figyelmet a beszivárgókat vezető Mohamed Ag Nadzsim szerepére is. Utóbbi ezredesként szolgált a líbiai hadseregben, miután 1963-ban mali katonák végeztek apjával. Ezt követően bosszút esküdött a mindenkori mali kormányzat ellen, és most látta elérkezettnek az időt a visszavágásra. Remekül felszerelt fegyveresei szinte azonnal egyesültek egy másik tuareg lázadó mozgalommal, amelynek augusztusban meghalt a vezetője.

Az így létrejött Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) ezután bejelentette, hogy a Niger folyótól északra fekvő, a tuaregek bölcsőjének számító, mintegy 800 ezer négyzetkilométernyi Azawad terület függetlenségéért indul harcba (ez Mali teljes területének mintegy kétharmadát jelenti), majd januárban a mozgalom elkezdte elfoglalni az északi városokat. Közben csatlakozott hozzájuk egy szalafista mozgalom is Ijad Ag Ghali vezetésével, aki tavaly még Amadou Toumani Touré bizalmi embere volt. Az elnök kegyeiből végül azért esett ki, mert kiderült, hogy szimpatizál a Maghreb térségben aktív al-Kaidával.

A térségben nagymértékű kábítószer-kereskedelem folyik – itt fut egy, az utóbbi években bejáratott új kokain-útvonal is –, de fegyverekkel, emberekkel, illegális gépkocsikkal egyaránt üzletelnek a helyi zavarosban halászó csoportok. Azawadban emellett a föld még feltáratlan kőolaj- és uránérc-kincset is rejt.

Csizmadia Sándor szerint a világnak előbb-utóbb mindenképpen lépnie kell majd Mali ügyében, északon ugyanis egyre drámaibb a biztonsági helyzet: az elmúlt hetekben kétszázezernél többen menekültek el a szomszédos országokba. Ugyanígy az ország amúgy is törékeny gazdasága is összeomolhat, hiszen a bamakói puccsot elutasító Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége által hirdetett totális embargó előbb-utóbb biztosan összeroppantja majd a katonai juntát, miként az országot is. „Az azonban figyelemre méltó, hogy sem az afrikai államok, sem Franciaország nem követelte Amadou Toumani Touré visszahelyezését a hatalomba, csakis a demokratikus játékszabályok betartását, a kormányzás átadását a civileknek és a választások megtartását" − teszi hozzá a szakértő.

Csizmadia Sándor rámutat: egy radikális muszlim állam létrejötte a térségben senkinek sem érdeke. Az afrikai békefenntartó erők felkészítése és harcképes erőként történő felvonulásuk azonban még akár egy hónapot is igénybe vehet – elképzelhető, hogy addigra Bamako a szélsőségesek kezére jut. A laikus tuaregek ugyanakkor bejelentették, hogy nem lépik át Azawad határát, és a nemzetközi közösségtől kértek segítséget önálló államuk elismeréséhez.

Franciaország egyelőre kizárta, hogy katonai erőt vezényeljen Maliba, de mintegy ötezer, az országban élő állampolgárát már távozásra szólította fel az intenzív és egyre erősödő francia-ellenesség miatt. „Előbb-utóbb valakinek biztosan be kell majd avatkoznia, csak nem tudni, kinek és mikor. És főleg ki ellen: a junta ellen, a laikus tuaregek vagy a szalafisták ellen?" – összegzi a jelenlegi drámai helyzetet a szakértő, hozzátéve, hogy az Afrikai Unió egészen biztosan nem járulna hozzá egy önálló tuareg állam létrejöttéhez, ami a határok jelentős átrajzolásával is együtt járna a kontinensen. Bár Eritrea és Dél-Szudán létrejötte azt jelenti, hogy a gyarmati korban meghúzott határok sem mindig sérthetetlenek…