Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mark Rutte holland politikus lesz a NATO következő főtitkára

Szöveg: MTI | Fotó: nato.int |  2024. június 26. 13:03

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács június 26-án úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.

2024.06.26. rutte-mark-uj-nato-fotitkar-nato.int

A témáról kiadott hivatalos brüsszeli közlemény szerint Mark Rutte október 1-től tölti be főtitkári tisztségét, amikor Jens Stoltenberg mandátuma a szövetség élén eltöltött tíz év után lejár.

Mark Rutte lesz az észak-atlanti szövetség 14. főtitkára. Kinevezését a tagállamok vezetői is megerősítik a július 9. és 11. közötti NATO-csúcstalálkozón Washingtonban. Az 57 esztendős Rutte a Holland Királyság ötvenedik, leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.

Jens Stoltenberg, az idén 65 éves egykori norvég miniszterelnök 2014. október 1. óta tölti be a NATO-főtitkári tisztséget. Eredetileg négy évre választották meg, megbízatását 2017-ben, majd 2019-ben újabb két évvel, 2022-ben, majd 2023-ban pedig további egy évvel meghosszabbították.

Stoltenberg kétszer volt Norvégia miniszterelnöke, először 2000 és 2001, majd 2005 és 2013 között. A leköszönő NATO-főtitkár 2021. december közepén megpályázta a norvég jegybank (Norges Bank) elnöki posztját, amelyet az oslói intézmény bejelentése szerint elnyert.