Megkezdődhet a tárgyalás Irán és az Egyesült Államok között

Iránnal szembeni fokozatos olajembargóról állapodtak meg az Európai Unió külügyminiszterei január 23-án, hétfőn Brüsszelben. Az intézkedés értelmében azonnali tilalmat rendeltek el az iráni nyersolajimportról szóló új szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket azonban csak egy öt hónapos, július 1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondják fel, addig tehát e szerződések alapján történhetnek kölcsönös teljesítések.

Mindezek után lehet-e arra számítani, hogy Irán – beváltva fenyegetését – lezárja a Hormuzi-szorost, aminek viszont egy esetleges – az amerikaiak által már előrevetített – háború is a következménye lehet? – tettük fel a kérdést Tálas Péternek, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (SVKI) igazgatójának.

A biztonságpolitikai szakértő elmondta: véleménye szerint az olajembargót nem követi majd háború, a fegyveres konfliktus ugyanis nem érdeke egyik félnek sem. Bizonyítja ezt az is, hogy az embargó bevezetése ellenére az EU öt hónapos „türelmi időt" adott Iránnak: ez az időszak valószínűleg azt célozza meg, hogy valamilyen szintű párbeszéd kezdődjön el Teherán és a Nyugat között.

Komolyabb problémát jelenthet az, ha Irán döntést hoz arról: lezárja a Hormuzi-szorost – azaz a Perzsa-öböl bejáratát –, ahol a világ kőolaj-kereskedelmének negyven százaléka áthalad. „Azt gondolom, bár Irán technikailag képes lehet a lezárása, de hosszú távon ezt nem tudná fenntartani" – mondta Tálas Péter, aki szerint a teheráni vezetés több módon tudná gátolni az öböl hajóforgalmát. Az egyik ilyen az elaknásítás lehetne, azonban azt ők is jól tudják, hogy az amerikaiak néhány hét alatt képesek lennének felszedni a robbanószerkezeteket.

Egy másik módszer a föld-föld, illetve a föld-víz rakéták alkalmazása lehetne – ezekkel az iszlám ország az utóbbi időben több kísérletet is végrehajtott –, ám a tankerek elleni rakétatámadások szintén csak „alkalmi sikereket" jelentenének, hiszen az amerikai hadsereg a drónok segítségével nemcsak a rakétákat, hanem azok kilövőállásait is képes lenne rövid időn belül megsemmisíteni.

A harmadik lehetőség pedig a hagyományos iráni „eszköz" lenne, vagyis, amikor kishajók segítségével, úgymond „kalózkodással" csapnának le a szoroson áthaladó kisebb-nagyobb kereskedelmi hajókra. Azonban ez ellen is léteznek hatásos technikák – vélte a biztonságpolitikai szakértő, emlékeztetve arra, hogy az iraki−iráni háború ideje alatt – egészen pontosan 1983−1988 között – az irániak már próbálkoztak az úgynevezett „tankerháborúval", ám már ekkor sem sikerült leállítani az öbölben a közlekedést, mindössze a hajóforgalom és az olajszállítás huszonöt százalékát tudták megakadályozni.

„Nem is olyan egyszerű ennek a hajózási útnak a lezárása, mint ahogy azt nagyon sokan gondolják. Arról nem is beszélve, hogy nem látom Irán érdekeltségét a szoros lezárásában. Ez ugyanis azt is jelentené, hogy Teherán saját maga elől is elzárja a szállítás lehetőségét. Márpedig több keleti országba – például Indiába, Kínába, Dél-Koreába, Japánba – a szoroson keresztül jut el az iráni olaj. Ahmadinezsád tehát politikailag sem érdekelt a szoros lezárásában, hiszen annak akár következménye lehet az is, hogy jelenlegi szövetségesei ellene fordulnak. Ráadásul annak ellenére, hogy Irán a föld egyik legnagyobb kőolaj-kitermelője, az infrastruktúra hiánya miatt a finomított olajszármazékokból importra szorul, így egy esetleges öböllezárásnak, és az azt követő olajhiánynak lehetne olyan abszurd következménye is, hogy Teheránban benzinhiány alakul ki" – mondta Tálas Péter, aki szerint az iszlám ország vezetése abban viszont érdekelt, hogy folyamatosan növekedjen a nyersolaj ára. Ez ugyanis komoly anyagi forrásokat jelent az országnak, mivel bevételének 70-80 százaléka az olajeladásból származik, így annak kiesését azonnal megérezné az iráni gazdaság.

Látni kell azt is – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő –, hogy Irán, bár tiltakozott az EU-szankciók ellen, mégis szinte azonnal tárgyalásokat ajánlott és bejelentette, hogy fogadja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselőit. „Azt gondolom, hogy elkezdődik végre egy újabb tárgyalási forduló Irán és a Nyugat között, ami talán közelebb hozhatja az álláspontokat" – emelte ki az SVKI igazgatója, aki szerint az álláspontok közeledése esetén akár azt is el lehetne érni, hogy Irán úgynevezett küszöbállam marad, azaz mások által is elismerten képes lenne atomfegyver előállítására, de nem élne ezzel a lehetőséggel. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez lehetne a modus vivendi – azaz minden fél számára megnyugtató megoldás –, amely hozzájárulhatna ahhoz is, hogy a nagyhatalmak elismerjék: Irán maga is nagyhatalom, s ennek megfelelően viselkedjenek vele.

„Hiszem: az olajembargóval nem lehet megakadályozni azt, hogy Irán megalkossa saját atomfegyverét. Sőt, az embargó kétélű fegyver, hiszen nagyon nagy kérdés, hogy a történtek miként fognak lecsapódni az iráni választások során. El tudok képzelni egy olyan helyzetet, hogy ez az egész szituáció éppen Mahmúd Ahmadinezsád elnök malmára hajtja a vizet − mint az közismert, az iráni ellenzék jelenleg az ő hatalmának megdöntésére készül −, és még azok is ki fognak állni mellette, akik eddig ellene voltak" – fogalmazott Tálas Péter, aki szerint az embargó elfogadása ellenére jól látszik Európa óvatossága, hiszen nem kívánnak visszavonhatatlan intézkedéseket bevezetni. Az elkövetkező öt hónap pedig jó alkalom lesz arra, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Irán és a Nyugat között − ami ráadásul óriási nyereség lenne az éppen újraválasztására készülő Obama amerikai elnök számára. Egy esetleges háború ennek éppen ellenkezőjét, azaz hatalmas hátrányt jelentene a választási kampányban.

Fotó: Archív