Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megszületett a döntés

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. május 20. 22:00

A több mint egy évig tartó késlekedés után a török Közbeszerzési Hivatal döntött az ország első két F-35A Lightning II típusú, ötödik generációs, többfeladatú vadászbombázójának megrendeléséről. A döntést végül a főbb beszerzéseket felügyelő Védelmi Ipari Végrehajtó Bizottság május 6-i találkozóján hozták meg.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1432&title=ez-tortent-a-heten-19-het
A bizottság a török védelmi minisztérium hadiipari titkárságát (SSM – Undersecretariat for Defence Industries) bízta meg a két repülőgép megrendelésével – nyilatkozta sajtóközleményében az SSM. „Ez a döntés megerősíti az ötödik generációs vadászrepülő-képesség megszerzésének értékét, és bizonyítja a török kormány bizalmát a program iránt" – áll az F-35-öst gyártó Lockheed Martin vállalat sajtónyilatkozatában.

A közlemény szerint a megrendelést a tizedik kis darabszámú sorozat (LRIP – Low Rate Initial Production) első olyan F-35A típusú gépeire adták le, amelyeket a kezdeti hadműveleti képességet (IOC – Inicial Operating Capability) biztosító, Block-3F nevű szoftvercsomaggal szerelnek fel. Törökország 1999 óta tagja a többnemzetiségű Közös Csapásmérő Vadászrepülőgép (JSF – Joint Strike Fighter) programnak, ennek ellenére 2013 januárjában kiszámíthatatlan költségekre és műszaki hibákra hivatkozva határozatlan ideig elhalasztotta a két első F-35-ös megrendeléséről szóló döntést.