Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyon eldurvulhat az ukrajnai válság a napokban

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. február 19. 15:59

Kijevben legalább 25-en meghaltak és több százan megsérültek február 19-ére, szerdára virradó éjszaka a kormány ellen november óta tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásokban. A helyzet még ennél is durvább lehet a következő napokban, ha bekövetkezik az, amire nagyon sokan számítanak, hogy a kormány megpróbál erőszakkal véget vetni az eseményeknek – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Póti László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.

1595967336

Több százan sérültek meg a keddi összecsapásokban

A szakértő felidézte, hogy január vége óta nem voltak komolyabb összecsapások a tüntetők és a rendőrök között Kijevben, sőt megállapodások is születtek a szemben álló felek között: hétvégén a civilek kivonultak több, általuk előzőleg elfoglalt középületből, míg a hatalom elengedte a letartóztatott tüntetők nagy részét. A helyzet teljesen megváltozott, amikor a tiltakozók egy része hétfő délután meghirdette a Békés támadás elnevezésű tüntetést, és kedd reggelre az ukrán parlament épületéhez hívták az embereket. Kedd reggel 10-15 ezres tömeg indult meg a parlament felé, de a rendőrség minden fontosabb utcát lezárt a környéken, mire a tiltakozók egy radikális csoportja elkezdett harcolni a rendfenntartókkal.

Póti László szerint a keddi nap az erőszakos összecsapásokról szólt; a végére a rendőröknek sikerült visszaszorítaniuk a demonstrálókat a tiltakozás központjára, a Függetlenség terére (Majdan). Estére a belügyisek körbevették a teret, és több támadást indítottak az ott maradt tüntetőkkel szemben; reggelre 25-en meghaltak és több százan megsebesültek a harcokban. „A mostani a legkritikusabb pillanat a tüntetések kezdete óta eltelt három hónapban. A legrosszabb forgatókönyv szerint Janukovics elnök ma, azaz szerda éjjel megpróbálja erőszakkal felszámolni a Majdant, aminek beláthatatlan következményei lehetnek" – hangsúlyozta.

1595967336

A tüntetők rendőrségi járműveket is felgyújtottak

Ezt támasztja alá az is, hogy a legfrissebb híradások szerint egy ötszáz fős katonai egységet vezényeltek a fővárosba, illetve a hatalom retorikája, legújabb nyilatkozatai is arra utalnak, hogy erőszakra készül. „Nagyon nagy politikai ára lehet annak, ha Viktor Janukovics parancsot ad a belügyi erőknek a barikádok felszámolására, mert ez a lépés radikalizálhatja a vidéket, és a harcok még elkeseredettebbek lehetnek" – mondta Póti László, hozzátéve, hogy jelenleg mégis az erőszakra van nagyobb esély, nem pedig az ügy racionális rendezésére.

A szakértő szerint egyelőre nem lehet sem polgárháborúról, sem pedig forradalomról beszélni az ukrajnai helyzet kapcsán, hiszen egyrészt az elégedetlenkedők nem akarnak rendszerváltást, másrészt pedig nem két ellenálló csoport küzd egymással. „Itt egy erőszakossággal is tarkított protestálás zajlik a társadalom egy nagy csoportja részéről a hatalmat gyakorlók irányába" – hangsúlyozta.

1595967337

Nem kímélik egymást a szemben állók: Molotov-koktél, éleslőszer, hanggránát

Ugyan már hónapok óta napirenden van az ország szétesésének kérdése a médiában, de valójában ez senkinek nem áll érdekében, sem a helyi politikai elitnek, sem az ellenük tüntetőknek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy Ukrajna szétszakadása Oroszországnak sem jönne jól, hiszen nem az a célja, hogy az állam keleti területein „megkaparintson" néhány fejlett ipari infrastruktúrát vagy nyersanyagkészletet, hanem az egész ország felett szeretne komoly befolyást szerezni.

A szakértő arra is kitért, hogy mivel nincs etnikai töltete a konfliktusnak, a kárpátaljai magyar közösség ebből a szempontból nincs veszélyben, ahogy az orosz – az országban lévő legnagyobb – kisebbség sem.

Fotók: Reuters