Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olajvezetéket robbantottak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 24. 22:03

A Dél-Szudán által támogatott lázadók robbantottak fel egy olajvezetéket a vitatott területű Abyei térségében – jelentette be Al-Sawarmi Khalid, a szudáni hadsereg szóvivője.

Az Igazság és Egyenlőség Mozgalomhoz tartozó csoport – a szudáni hadsereg vádja szerint – a dél-szudáni kormánytól kapott technikai támogatást az Ajajában elkövetett robbantáshoz, amelynek a tüze több mint hét órán keresztül égett.

Néhány nappal korábban Omar al-Bashir szudáni elnök elrendelte a Dél-Szudánban kitermelt kőolajat szállító olajvezetékek lezárását, azzal vádolva Délt, hogy a szudáni lázadókat támogatja. Az Igazság és Egyenlőség Mozgalma tagadta, hogy kárt tett volna a Difra és Heglig olajmezőkről induló vezetékekben, valamint visszautasította, hogy segítséget kapna a déli kormánytól és cáfolta, hogy Abyei térségében tevékenykedne. A mozgalom a szudáni kormányt hibáztatta a robbantásért, mivel szerinte, miután a kormány nem volt képes megfelelően végrehajtani a vezetékek elzárását, felrobbantotta azokat.

A két ország vezetői 2012 szeptemberében nemzetközi nyomásra együttműködési egyezményt írtak alá a megoldatlan kérdések rendezésére, és 2013 márciusában egyeztek meg az olajtermelés közös folytatásáról.