Partnerkapcsolatok – érték és érdekvédelem a NATO-ban

A professzor asszony felidézte a NATO szövetségi rendszerének átalakulását a hidegháború végétől napjainkig, miközben az átalakulás nehézségeire is rámutatott.
Elmondta: a kilencvenes évek elején felmerült a kérdés, bővüljön-e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete az egykori Varsói Szerződéshez tartozó országokkal. A bővítés ellen szólt, hogy ezekben az országokban hiányoztak a demokratikus hagyományok, hadseregeik nem voltak kompatibilisek a szövetség haderejével, és fennállt a veszélye, hogy a bővítés ahelyett, hogy erősítené, inkább gyengíteni fogja a szervezetet. Ezzel szemben állt az az érv, amely végül a bővítés felé billentette a képzeletbeli mérleget, hogy komoly lépést ígért az egységes és konfliktusmentes Európa felé.

A professzor asszony kiemelte, nem minden esetben a demokratikus értékek hangsúlyozása vezette a szövetséget partnerkapcsolatai építése során. Példának hozva fel az Mediterrán Párbeszédet és az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezést. Hangsúlyozta: a hidegháború korszakában Észak-Afrika, és a Mediterrán térség másodlagos fontosságú volt a NATO számára, mivel a konfrontáció lehetőségének nem volt semmi realitása. Az új kockázatok és kihívások megjelenésével, valamint a közép-és kelet-európai térség stabilizálódásával a NATO egyre több figyelmet szentel a térségnek. A Partnerség a Békéért Program, a Mediterrán Párbeszéd, és az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés biztonsági együttműködések részét képezik azoknak az elgondolásoknak, amelyekkel a NATO a 21. század új fenyegetéseire és kihívásaira válaszol.

Kecskeméthy Klára elmondta, hogy a NATO partnerségi politikájának a központi kérdése a béke és biztonság erősítése mellett a partnerek közötti regionális együttműködés és az átfogó reformok segítése, de rámutatott arra, hogy önmagában a partnerség, a dialógus nem elég, a kereteket tartalommal kell megtölteni. A regionális megközelítés sem a PfP, sem a Mediterrán Párbeszéd esetében nem hozott sikereket annak ellenére, hogy az óvatos közeledés, és az apró lépések politikáját követte. A programok nem ösztönözték a partnerek közötti regionális együttműködést, amely a saját térségük biztonságához és stabilitásához járult volna hozzá.
Az egyre terebélyesedő partnerségi kapcsolatokat többször áttekintették, a partner és az aspiráns országokat földrajzi elhelyezkedésük, eltérő képességeik és érdekeik alapján különböző csoportokba sorolták.

Felvetődött a kérdés, hogy a mi a békepartnerségi program célja, a csatlakozásra való felkészítés, a hatékony együttműködés vagy a stratégiai partnerség az egyes országokkal?
Ahogy a professzor asszony egy korábbi munkájában fogalmazott, a rigai csúcstalálkozó előtt ennél árnyaltabb csoportosításra, valamint a szövetség partnerkapcsolatainak – funkcionális, földrajzi és a két szempont együttes figyelembe vételével – átstrukturálására tettek kísérletet. Külön csoportot képeznek a szövetséggel azonos értékeket képviselő, politikai, pénzügyi és műveleti támogatást is nyújtó globális partnerek, valamint a fejlett ötök.

Kecskeméthy Klára előadásában értékelte a NATO 2010 évi Stratégiai Koncepcióját, amely a szövetség három fő alapfeladatának a kollektív védelmet, a válságkezelést és a kooperatív biztonságot jelölte meg, amelyet a világ partnerországai és szervezetei kiterjedt hálózata segítségével ér el. A szövetség 2011 áprilisában új „hatékonyabb és rugalmasabb" partnerségi politikát fogadott el Berlinben. Olyan új eszköztárat kínált a meglévő és a potenciális partnereknek, amely lehetővé teszi, hogy saját maguk alakíthassák a NATO-hoz fűződő kapcsolatrendszerüket. A szövetség egyetlen Partnerségi Együttműködési Menüt és úgynevezett belépő programként Egyéni Partnerségi és Együttműködési Programot alakított ki.

A szövetség a partnerség további eszközeit is széleskörűen kívánja a jövőben alkalmazni. A partnerségi programokra korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások szükségessé tették a prioritások felállítását. Az új partnerség több célt szolgál, így a NATO műveletek támogatását, a nemzetközi biztonság kiterjesztését, az egyes államok felkészülését a tagságra és a liberális demokratikus értékek védelmét is.

A 2014. évi walesi csúcsértekezleten elfogadták az átfogó Partnerségi Interoperabilitási Kezdeményezést és az Interoperabilitási Platformot. Azon országokkal, amelyek jelentős mértékben járultak hozzá a NATO műveletekhez, kiemelt partnerségi kapcsolatot kezdeményeztek. Ez már szélesebb körű együttműködést, a műveleti tervezés fázisában konzultációt és együttműködést jelent, ez ugyan nem jelent beleszólást a döntéshozatalba, de a véleménynyilvánítás lehetőségét igen.
Ma már a NATO a Föld bármely kontinensén, térségében, régiójában fekvő állammal képes a közösen vallott demokratikus értékek és elvek mentén, a nemzetközi biztonság erősítése érdekében együttműködést kialakítani.

Fotó: a szerző felvételei