Phenjan profitálhat többet Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozójából

Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban március 8-án. Emellett Észak-Korea ígéretet tett, hogy szünetelteti rakétakísérleteit az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokig, illetve azok idején. Mindez óriási előrelépés – de Csoma Mózes Korea-szakértő szerint nem szabad leszűkíteni Kim Dzsong Un, illetve Trump személyére. „Phenjan alapvető stratégiája nem változott az elmúlt harminc évben, folyamatosan az volt a céljuk, hogy kizsarolják a kétoldalú párbeszédet, a  legfelsőbb vezetők közötti találkozót" – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. „Kim számára persze hatalmas eredmény lesz így is, ha valóban regnáló amerikai elnökkel tud találkozni, hiszen nagyapjának és apjának csak ex-elnökökkel sikerült: Kim Ir Szen 1994-ben Jimmy Carterrel, Kim Dzsong Il pedig 2009-ben Bill Clintonnal, majd 2010-ben szintén Carterrel tárgyalt."

Csoma Mózes szerint csupán látszólagos az is, hogy a mostani enyhülés nem következett az előzményekből, a feszült, fenyegetőzős periódusok ugyanis nem véletlenül jellemzik Észak-Koreát. „A Kim Dzsong Un hatalomra jutása óta eltelt hét évben kétszer is beállt ilyen borzasztóan feszült periódus: 2013 tavaszán, majd tavaly tavasszal és nyáron. Ezek a feszült időszakok mindig azt szolgálják, hogy megnövekedjen az ország zsarolási potenciálja. Ráadásul Phenjanban nagy reményeket fűztek Trumphoz, és eleinte bíztak benne, hogy sikerül keménykedés nélkül is pozitív fejleményeket elérni. A megválasztás időszakában például a KCNA hírügynökség arról adott ki nyilatkozatot, hogy az amerikaiak végre egy felelős államférfit választottak meg. Azt is érdemes hozzátenni, hogy Barack Obama kormányzata nem nagyon foglalkozott Észak-Koreával, még George W. Bush elnöksége idején is több figyelem vetült a térségre, mint a legutóbbi elnök regnálása során" – mondja a szakértő.

A dél-koreai hatalomváltás természetesen nagyban előmozdította a mostani nagy lépést, hiszen a szöuli balközép kormányzat hagyományosan engedékenyebb, békülékenyebb az északi szomszéddal szemben, mint a jobboldali kabinetek. „A pjongcsangi olimpiára való invitálás elfogadása nagyon kedvező háttérnek bizonyult először a dél felé történő nyitáshoz, majd ennek amerikai irányú tágítása felé is" – emeli ki Csoma Mózes, aki szerint ugyanakkor mindenképpen kellett a fejlemények alakulásához Donald Trump jelenlegi helyzete is. „Trump gyakorlatilag a megválasztása óta össztűz alatt áll, és nagyon szeretne pozitív fejleményt elérni, elnöki regnálása eredményességét demonstrálni. Korábban többször hangoztatta a háború lehetőségét is Észak-Koreával szemben, de már akkor is egyértelmű volt, hogy ennek a kérdésnek nincs katonai megoldása. Így aztán marad a tárgyalás, amennyiben eredményt akar felmutatni. Ezen a téren tehát érdekazonosság mutatkozott a felek között, hiszen Phenjan célkitűzése évtizedek óta egy kétoldal paktum megkötése Washingtonnal."

E kétoldalú paktum a koreai háborút lezáró, 1953-as fegyverszünet helyébe lépő, tulajdonképpeni békeszerződés lehetne. „Phenjan azt fogja elvárni, hogy az Egyesült Államok adjon számára biztonsági garanciákat, tegyen lépéseket a gazdasági büntetőintézkedések feloldására. Az amerikaiak célja pedig az, hogy Észak-Korea állítsa le a fegyverkísérleteket, és helyezze nemzetközi ellenőrzés alá teljes nukleáris arzenálját, illetve rakétaprogramját" –mondja Csoma Mózes, aki azonban utóbbi feltételek maradéktalan teljesítését kizártnak tartja a Kim-rezsim oldaláról. „Szóban sok mindent meg fognak ígérni, Észak-Korea azonban tele van föld alatti titkos bunkerekkel, katonai bázisokkal, ezekre egészen biztosan számos eszközt félretesznek majd. Vagyis a teljes ellenőrzés alá helyezést nem tudom elképzelni. Mindent összevetve viszont akárhogyan is alakulnak a megbeszélések, bizonyos, hogy Észak-Korea tud rajtuk többet nyerni: tulajdonképpeni szimbolikus legitimációt, az ország és a rendszer elismerését. Ebből a szempontból nem túlzóak azok a párhuzamok, amelyek Richard Nixon és Mao Ce-tung 1972-es csúcstalálkozójához hasonlítják az egyeztetéseket. Úgy gondolom, az igazi érdem emiatt a dél-koreai diplomáciáé, és a jelenlegi szöuli kormányzat bizonyosan megérdemelne egy béke-Nobelt ezekért az erőfeszítésekért."