Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szélsőséges időjárás esetén is számíthatnak a magyar emberek a katonák segítségére

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. március 18. 8:29

Szombat éjszaka és vasárnap reggel több, árokba csúszott jármű mentésében nyújtottak segítséget a katonák az M3-as autópályán és a 4-es számú főúton. A rendkívüli időjárási helyzetben a katonák továbbra is készenlétben állnak.

1599183596
A Magyar Honvédség az állampolgárok védelmét szolgálva az ország keleti megyéinek több pontján készenlétbe helyezte katonáit és eszközeit.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt harmadfokú (piros) figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére. A Magyar Honvédség a kialakult körülmények miatt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság feladatellátásának segítése céljából készenlétbe helyezte azokat a munkacsoportokat és haditechnikai eszközöket, amelyekkel szükség esetén segíteni tudnak a bajba jutott állampolgároknak, valamint hatékonyan részt vehetnek a katasztrófavédelmi szakemberek munkájában is.

1599183596
A Magyar Honvédség szombat délutántól kezdődően hét helyszínen lát el folyamatos készenlétet különböző, nagy teljesítményű eszközökkel, teherautókkal, lánctalpas eszközökkel, terepjárókkal és helikopterekkel, a személy- és vagyonmentés érdekében az autópályák és főbb közlekedési útvonalak közelében, biztosítva ezzel az utak folyamatos járhatóságát. A szentesi, a szolnoki és a debreceni katonák nagy erőkkel állnak készen arra az esetre, ha segíteniük kell az időjárási körülmények miatt bajba jutott embereken.

A Magyar Honvédség arra is felkészült, hogy szükség esetén az eddig nem érintett nyugat-magyarországi területekre a kellő erőket átcsoportosítsa.

1599183596
Az MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) is készen áll arra, hogy nemcsak a honvédség állományának, de a sérült állampolgárok ellátásának irányítását is végezze.

A társszervekkel az együttműködés és az összeköttetés folyamatos.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

1599183597
Fotók: Tischler Zoltán