Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendkívül fontos az afrikai régió a honvédség számára

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. november 12. 13:04

Kiemelkedően fontos az afrikai kontinens a Magyar Honvédség számára, amit alátámaszt az is, hogy több konferencia és kiadvány is foglalkozik a témával – hangsúlyozta dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes november 12-én csütörtökön, a fővárosban tartott szakmai fórumon.

1596003926

Az altábornagy a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye által szervezett „Afrika: Kihívások és lehetőségek" című konferencián elmondta: a hadtudományok képviselői mellett számos előadó szerepel a konferencián a határos területekről is. Jelen vannak a minisztériumok, a felsőoktatási intézmények és a nem kormányzati szervezetek munkatársai, szakértői is. Kiemelte, hogy a rendezvényen szót kapnak a segélyszervezetek is, amelyekkel – az altábornagy szerint – fontos a jó viszony a honvédség számára belföldön és külföldön egyaránt.

Orosz Zoltán külön köszönetet mondott a külföldi előadóknak, és elmondta, hogy az „éppen szárnyait bontogató" Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének rendkívül fontos az ismertség megszerzése például a körükben.

1596003926

A kutatóhely által szervezett konferencia fő témája az afrikai kontinens volt, amely bár messze van Magyarországtól, mégis – biztonságpolitikai szempontból – kiemelkedő jelentőséggel bír a honvédség számára – mutatott rá a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes. A régió fontosságát, a biztonságpolitikai aspektus komplexitását jelzi az is, hogy mindössze az elmúlt év májusában megalakult Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely tevékenysége során már többször is foglalkozott a kontinenssel – tette hozzá.

A régióval kapcsolatban megjegyezte, hogy bár ott rendkívül összetett és szerteágazó problémákkal kell megküzdeni, de nem szabad elfelejteni, hogy ugyanakkor páratlan gazdagsággal bír a kontinens például a természeti kincsek terén.

1596003927

Schőberl Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy számukra is prioritás az afrikai kontinens, hiszen ma a világ leggyorsabban növekvő gazdaságainak ad otthont. A kormány egyébként a Déli Nyitás politikájának keretében külön figyelmet fordít a régióra, és folyamatosan keresi a gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségeit a különböző afrikai országokkal – tette hozzá. Sőt az afrikai lefedettség növelése érdekében bővítik a diplomáciai képviseletek számát is a térségben – fogalmazott.

Szavai szerint a gazdaság mellett az oktatás és a sport területe is kiemelkedő jelentőséggel bír a kormány agytrösztje számára, míg az észak-afrikai térség elsősorban biztonságpolitikai szempontból fontos. „Afrika már régen nem csak a kihívások, hanem a lehetőségek hazája is" – mondta a főigazgató.

1596003927

A szervezők által megosztott információkból kiderült, a konferencia célja, hogy átfogó képet adjon Afrika biztonságpolitikai vonatkozásairól, a kontinens problémáinak gyökeréről, a jelenlegi helyzetről, a várható tendenciákról, valamint a hazai vonatkozásokról. A közel harminc előadást mintegy 300, magyar és külföldi meghívott kísérte figyelemmel a budapesti helyszínen.

1596003927

Fotó: Tóth László