Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

12 éves kortól szeretnék bevezetni a szabadságvesztést Izraelben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 12. 14:07

Az izraeli igazságügyi minisztérium a szabadságvesztés bevezetését szorgalmazza már tizenkét éves kortól a fiatalkorú merénylők miatt – közölte a Háárec című újság november 11-én, szerdán.

A jelenlegi törvények csak tizennégy éves kortól teszik lehetővé a szabadságvesztést emberölésért vagy annak kísérletéért, az ennél fiatalabb elkövetők csak zárt nevelőintézetekbe kerülhetnek. Ajelet Saked, a jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt igazságügyi minisztere viszont a tizennégy év alattiak elzárással történő büntethetőségét sürgeti, miután az utóbbi hetekben két merényletben is tizenhárom éves palesztin gyerekek törtek izraeliek életére.

A minisztérium az újság szerint már majdnem elkészült egy törvényt előkészítő memorandum megfogalmazásával a tizennégy évesnél fiatalabbak szabadságvesztéséről. A javaslat szerint a bíróság emberölés és emberölési kísérlet esetén kiszabhatna börtönbüntetést a gyerekekre, de annak letöltését csak tizennégy éves koruktól kezdenék meg, addig nevelőintézetben lennének.

Ha a törvény megszületne, Izrael azon kevés nyugati országok sorába kerülne, amelyek elzárással büntethetőnek tekintik a tizennégy év alattiakat. A javaslat nem különíti el a nacionalista, rasszista indíttatású és a bűnügyi eseteket. A minisztérium azt követően kezdte meg a törvény-előkészítő memorandum készítését, hogy egy hónappal ezelőtt egy tizenhárom és egy tizenöt éves palesztin gyermek Kelet-Jeruzsálemben késsel egy tizenhárom éves zsidó gyerekre támadt életveszélyesen megsebesítve őt.

Az elmúlt évben és különösen a szeptemberben indult erőszakhullám során számos palesztin kiskorú, illetve tizenéves vett részt izraeliek elleni, különféle merényletekben, és ezért az izraeli kormány szigorította az ilyen tettek büntetését, illetve bírság kiszabását rendelte el szüleikre. Hétfőn egy jeruzsálemi villamoson egy tizenegy és egy tizennégy éves palesztin iskolás késsel, illetve ollóval támadt az ott utazó biztonsági ellenőrre.

A jelenlegi izraeli törvények tizenkét éves kortól számítják a büntetőjogi felelősséget, ez alatt senki sem büntethető. Tizenkét éves kortól elő lehet állítani és ki lehet hallgatni a gyerekeket, akiket elítélésük esetén, tizennégy év alatt zárt nevelő intézetben lehet elhelyezni, amit a büntetés mértéke szerint akár húszéves korukig sem hagyhatnak el.

A készülő törvényjavaslatot bírálta Jichák Kadmon, az izraeli gyermekvédelmi tanács igazgatója, aki szerint végig kellene gondolni egy ilyen változás lehetséges következményeit. Egy Izraelben kedden közzétett tanulmány szerint 45 európai államból 38 nem engedélyezi a tizennégy év alattiak börtönbüntetését. Számos országban ez nem is tizennégy, hanem csak tizenöt év felett lehetséges.