Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendőrök állhattak a célkeresztben

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. május 29. 20:24

Legkevesebb négy ember életét vesztette és negyvennégy másik megsebesült nemrég, miután két bomba robbant a dagesztáni Mahacskalában. Erős a gyanú, hogy a helyi rendőri erők voltak a célpontok, hiszen a pokolgépek egy helyi bírósági tisztviselő irodája előtt robbantak fel.

Az egyik gépjárműbe rejtett robbanószerkezetet egy járőröző rendőr vette észre, aki a helyszínre hívta a tűzszerészeket, hogy hatástalanítsák, de mire odaértek volna, a bomba felrobbant. Miután a kíváncsiskodó tömeg a környékre gyűlt, egy második, sokkal erősebb pokolgép is robbant, amely a sebesülésekért és halálos áldozatokért volt felelős.

Egy iszlamista felkelő szervezetnek sikerült magát megszilárdítania az Észak-Kaukázusban, illetve erős a jelenléte a térségben az iszlám fegyveresek moszkvai igazgatás elleni tevékenységeinek is.