Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tervezés alatt a Vigilant Eagle

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. május 4. 10:14

Orosz katonai delegáció érkezett az Egyesült Államokba, hogy a nyáron megrendezendő „Vigilant Eagle” 2013-as, kanadaiakkal és amerikaiakkal közös terrorelhárító gyakorlatok tervezésével kapcsolatos tárgyalásokat megkezdhessék.

1595953551

A megbeszélésen a gyakorlatok forgatókönyvét és ütemtervének koordinációját beszélik meg, továbbá meghatározzák a gyakorlatba bevonandó eszközöket is. Megvitatandó kérdésként a kommunikációval és a biztonsággal kapcsolatos ügyek is megjelennek majd. Az esemény jelentősnek mondható, mivel a „Vigilant Eagle" már az új orosz-amerikai diplomáciai közeledés részének tekinthető.

Oroszország az utóbbi két évben hasonló gyakorlatokat tartott Európában a NATO tagországokkal együttműködésben, a 2002-ben indított NATO – Orosz Bizottság Légtér-együttműködési Kezdeményezésének égisze alatt.