Üzenet szürkében

Az Arleigh Burke-osztályú, irányított rakétákkal felszerelt USS LASSEN kapitánya a legmagasabb szintű jóváhagyással, a Fehér Házból érkezett engedéllyel haladt el a Subi-zátony mellett. Méghozzá igen közel: kevesebb, mint 12 mérföldnyire. Ennek komoly jelentősége, egyben üzenetértéke is volt. A kiválasztott helyszín, a távolság mind-mind azt kommunikálta Peking felé: az Egyesült Államok továbbra is ragaszkodik a nemzetközi vizeken történő szabad hajózás elvéhez, és nem ismeri el Kína területi követeléseit. Más kérdés, hogy a hajó útja – még ha üzenetét egyértelműen át is adta – csupán szimbolikus jelentőségű. Ettől még Kína töretlen lendülettel folyatja a Dél-kínai-tenger bekebelezését, militarizálását, a zátonyok, apró szigetek feltöltését, katonai repülőterek, kikötők építését. Teheti: a térség államai gazdaságilag és katonailag sokkal gyengébbek, az Egyesült Államok pedig nem kíván katonai konfliktust kirobbantani a „lopakodó területszerzés" miatt.

Megmutatni a világnak

Nem ez volt az első eset, amikor az amerikai politikai és katonai vezetés a haditengerészet vagy a légierő segítségével „fejezte ki gondolatait" a kínai terjeszkedési politikával kapcsolatban. Az Egyesült Államok alapelve nem változott. Ennek értelmében a nemzetközi hajózási utak és a kereskedelem zavartalanságának biztosítása az amerikai haditengerészet feladata, minden ország részére garantálva az akadálytalan kereskedelmi hajózás lehetőségét. Ennek az elvnek megfelelően a térségben folyamatos az amerikai tengeri jelenlét. Barack Obama amerikai elnök 2011 végén meghirdetett biztonságpolitikai váltása (a sokat emlegetett „Pivot to Asia") is a térség felértékelődését, a világ vezető katonai hatalma előtt tornyosuló kihívások felismerését és azok megválaszolásának igényét jelezte. Kérdés persze, hogy a meglehetősen komoly pénzügyi-költségvetési problémákkal is küszködő amerikai kormány miként tudja majd a valóságban is végrehajtani a súlypontáthelyezést.

A tenger mellett Amerika ragaszkodik a nemzetközi légterek zavartalan használatához is. Fontos jelzés volt az is, amikor 2013 novemberében az amerikai légierő két B–52H Stratofortress stratégiai bombázó repülőgépe repülte végig a Kína által nem sokkal előbb egyoldalúan kijelölt (a Dél-kínai-tenger felett húzódó) légvédelmi azonosítási zónát (ADIZ). A nyolc hajtóműves bombázógépek természetesen navigációs gyakorlórepülésen vettek részt, semmilyen harci cselekményt nem hajtottak végre, ahogyan a gépeket folyamatosan szemmel tartó kínai légvédelmi erők sem. A géppár berepülése egyértelmű üzenet volt: az Egyesült Államok nem ismeri el a Dél-kínai-tenger feletti légtérigényeket sem.

2015 májusában pedig eddig példátlan módon a CNN amerikai hírcsatorna forgatócsoportja repült a haditengerészet legmodernebb, nemrég hadrendbe állított repülőgépén, egy P–8A Poseidon fedélzetén. A nagy hatótávolságú felderítőgép a Spratly-szigetek felett hajtotta végre bevetését, amelyet a forgatócsoportnak köszönhetően az egész világ figyelemmel kísérhetett. Az ehhez szükséges komoly szervezés, a megfelelő engedélyek beszerzése eredményesnek bizonyult: a washingtoni és a nemzetközi nagypolitika már az adást követő napon a „kínai helyzettel", a kínai területhódítással volt tele, természetesen a CNN tudósításának hatására. Igaz, ettől a kínai érdekszféra kiterjesztése nem állt le, de legalább a nagyvilág is ízelítőt kapott a tévé képernyőin keresztül, milyen az, amikor egy ország szó szerint bebetonozza az általa kialakított új helyzetet.

Mégpedig egy olyan helyzetet, amelyet Kína jogilag igazán nem, csak katonailag tud alátámasztani. A nemzetközi tengeri jog a partoktól 12 mérföldre ismeri el az adott állam felségjogát a partjait körülvevő tengeren és a fölötte lévő légtérben. A nemzetközi jog emellett nem ismeri el a felségterület kibővítését (UNCLOS, Article 60), új szigetek építését. A vonatkozó jogszabályok értelmében: ha egy, már régen ismert és feltérképezett korallzátony helyére hirtelen egy új sziget épül, tetején katonai repülőtérrel vagy támaszponttal, az nem jelentheti a terület státusának megváltozását. Főleg nem az újabb 12 mérföldes felségterület „megszületését". Igaz, jogszabályok ide, nemzetközi egyezmények oda, amíg katonai erők állomásoznak az új „szigeteken", addig Kína gyakorlatilag a terület ura, és ezt a környező országok – ha fogcsikorgatva is – kénytelenek figyelembe venni.

Lépéselőnyben

Az Egyesült Államok, illetve a környező, az egyes szigetekre, zátonyokra és az azokat körbe vevő területekre szintén igényt formáló országok nem véletlenül idegesek: a Poseidon kamerái pontosan bemutatták a „tulajváltás" hosszú távú következményeit. A május 20-i repülés során a kínai haditengerészet és a parti őrség számos hajóját, s az új szigeteket védő légvédelmi rendszerek radarjeleit is észlelték, azonosították. Kína hadihajók, köztük a legmodernebb irányított rakétákkal felszerelt rombolók és fregattok, továbbá a flotta nagy távolságú bevetéseihez elengedhetetlenül szükséges ellátóhajók fogadására alkalmas mélytengeri kikötőket és katonai repülőteret alakított ki a frissen szerzett területeken. Kis túlzással, szárazföldi területeitől 1100 kilométerre egy elsüllyeszthetetlen, erősen védett vasbeton repülőgép-hordozót épít a Fiery Cross-zátony helyére, amelyet több kisebb támaszponttal tud védeni. Teszi mindezt a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának közvetlen közelében. Igaz, nézhetjük úgy is a kialakult helyzetet, hogy Kína az építkezéssel csupán rég meglévő hátrányát küzdötte le, hiszen Tajvan (Taiping-sziget) a Fülöp-szigetek (Pagasa-sziget), Malajzia (Swallow-zátony, szintén szigetnek átépítve) és Vietnam (Délnyugati-zátony) is rendelkezett már repülőterekkel a Spratly-szigetvilág térségében.

Csak óvatosan

Egy nyílt katonai konfrontáció kirobbantása ugyanakkor senkinek nem áll érdekében – szerencsére. A kevésbé látványos válaszlépések egyike a térségben már meglévő szövetségi rendszerek fejlesztése, Kína katonai és gazdasági erejének erősödése miatt egyre idegesebb országok szorosabb együttműködése. Ez az Egyesült Államok szerepét és erejét is növeli, hiszen az érintett országok fegyveres erőit jellemzően amerikai segítséggel fejlesztik, erősítik. Itt nem csupán amerikai fegyverek, repülőgépek vásárlására kell gondolni, hanem a két- és többoldalú hadgyakorlatok, közös kiképzések számának és mélységének növelésére is. Ez elsősorban persze a haditengerészet és a légierő területén hozhat eredményeket, alkalmazkodva a térség földrajzi helyzetéhez. A hagyományosan Amerika-barát Tajvan és Japán mellett egyre szorosabbá válnak a katonai és politikai szálak Vietnammal, a Fülöp-szigetekkel és Malajziával is.

Az „üzenetváltás" persze ettől még állandó. Az amerikai haditengerészet P–3C Orion és P–8A Poseidon repülőgépei folyamatosan végeznek felderítő bevetéseket a térségben, a kínai haditengerészet légvédelmi rendszerei pedig a repülőgépeket figyelik. S persze rendszeres a kínai külügyminisztérium diplomáciai tiltakozása is a „provokatív, a térség békéjét és erőegyensúlyát veszélyeztető" amerikai katonai felderítő bevetések után. Nem volt ez másképp idén októberben sem: alig hagyta el a USS LASSEN a vitatott területeket övező vizeket, máris nyilvánosságra került a hajóutat elítélő hivatalos kínai álláspont. Ezzel pont ellentétes volt a Fülöp-szigetek véleménye: szerintük a romboló útja segített helyreállítani a térség egyensúlyát. Csak éppen a USS LASSEN elhajózik, a kínai támaszpontok, hadihajók pedig maradnak.

Fotó: internet

Forrás: Magyar Honvéd 2015. november