Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Varsavjankák Vietnamnak

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. november 16. 19:12

2014-ben Oroszország két Varsavjanka osztályú dízel-elektromos meghajtású tengeralattjárót tervez kézbesíteni Vietnamnak.

http://www.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1359&title=ez-tortent-a-heten-45-het
A Varsavjanka osztály (Projekt 636) a Kilo osztályú tengeralattjárók továbbfejlesztett verzióját, fejlett lopakodó technológia és kiterjesztett hatótávolság jellemzi, valamint szárazföldi, vízfelszíni és víz alatti célpontok elleni csapásmérő képesség. 2009-ben Vietnam hat ezzel megegyező orosz gyártmányú tengeralattjárót rendelt. A Varsavjanka osztályú tengeralattjárókat az Egyesült Államok Haditengerészete a „óceán fekete lyukainak" nevezett el, mert merülésüket követően szinte észrevehetetlenné válnak. A szerződés – amely tartalmazza a vietnami tengeralattjáró személyzet Oroszországban történő kiképzését is – értelmében leszámítása kerülő termékek és egyéb szolgáltatások teljes összege bizonyos források szerint meghaladja a két milliárd dollárt.

A tengeralattjárók a szentpétervári Admiraltij Hajógyárban épülnek, és 2016-ra leszállítják őket Vietnamnak. Az első tengeralattjáró, a Novorosszijiszk építése 2010 augusztusában kezdődött, utóbbit követte 2011 novemberében a Rosztov-on-Don, majd 2012 augusztusában elkezdődött a Szatrij Oszkol építése is. A Projekt 636-os osztályú tengeralattjárók vízkiszorítása 3100 tonna, 20 tengeri csomó sebességgel képesek haladni, 300 méteres merülési képességgel rendelkeznek; fedélzetük 52 fős személyzet befogadására elegendő. A tengeralattjárók 533 milliméteres torpedócsövekkel vannak ellátva, ám rendelkeznek még aknákkal és a Kalibr 3M54 (NATO nevén SS-N-27 Sizzler) cirkálórakétákkal, melyeket elsősorban – viszonylag sekély vizekben – hajóelhárító és tengeralattjáró-elhárító küldetésekben tudnak felhasználni.