Washingtonnak is érdeke az európai béke és biztonság

Donald Trump számos meglepő kijelentést tett elnöki kampánya során, ám ezek közül máris visszatáncolni látszik több mögül: az elmúlt napokban először Dél-Koreát biztosította afelől, hogy az Egyesült Államok továbbra is az ország stabil és elkötelezett szövetségese marad, majd nem sokkal később Abe Sindzó japán miniszterelnök nevezte Trumpot megbízható partnernek a vele folytatott megbeszélés után. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint mindebben semmi meglepő nincs. „A kampány alatt mondott ígéretek, kijelentések nem mindig fedik azt, hogy valaki kormányzati pozícióból milyen politikát folytat majd" – mondja érdeklődésünkre az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. „Trump emellett már a NATO-val kapcsolatban is mondott olyanokat a megválasztása óta, amelyekből arra lehet következtetni: attól függetlenül, hogy mi hangzott el a kampányban, ezentúl is a NATO-t tartja az atlanti szövetség központi elemének."

A kampányszlogenek, sokakat egyenesen megrémisztő nyilatkozatok persze nem véletlenül hangzottak el. „Az amerikaiak nagy többsége – valószínűleg egyébként tévesen – úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok túlságosan nagy terhet vesz magára gazdaságilag, amikor a világ más pontjain fellép, és az is népszerű gondolat, hogy a szövetségesek nem tesznek meg mindent az arányos tehermegosztás érdekében" – érzékelteti a szakértő, aki ugyanakkor felhívja a figyelmet: mindebben semmi új nincs. „Ez a kérdés a NATO-n belül időről időre napirendre kerül egészen az ’50-es évek óta, sőt, már a ’60-as években is elhangzottak amerikai részről olyan kijelentések, hogy amennyiben az európai szövetségesek nem emelik a hozzájárulásukat, akkor le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Ez abból a szempontból még érthető is, hogy az Egyesült Államok arányaiban és abszolútértékét tekintve is sokkal többet költ védelemre, biztonságra, mint az európai NATO-tagállamok. Viszont ezzel együtt azt is látni kell, hogy az amerikaiak ilyen irányú befektetései egyben nagyon komoly stratégiai célokat is szolgálnak. Washingtonnak rendkívül komoly, globális érdekei fűződnek például ahhoz is, hogy Európában béke és biztonság legyen."

Magyarics Tamás hozzáteszi: mind a távol-keleti szövetségesek, mind például Németország nagy összegekkel támogatja a területükön állomásozó amerikai csapatok eltartását. „Nemrég kiszámolták, mennyibe kerülne Amerikának visszavonni ezeket az erőket, és nem előretolt jelenléttel, hanem erőkivetéssel egyensúlyt, biztonságot teremteni, mivel Trumpnak ilyen célzásai is akadtak. Viszont kiderült: az anyagi különbség gyakorlatilag elhanyagolható a két megoldás között." A szakértő tehát rámutat: mivel Donald Trump híresen pragmatikus figura, a fenti kijelentéseket elképzelhetően csak választási célokból tette. „Abban a pillanatban, amint pozícióba kerül, nemcsak könyvelési szempontokat vesz majd figyelembe, hanem annak szellemében hoz majd döntéseket, hogy a szövetségi rendszerek nem csak centekről és dollárokról szólnak." Magyarics Tamás szerint sokat számíthat a hangsúlyváltásban az is, hogy Trump – mint minden megválasztott elnök – máris szembesült olyan hírszerzési jelentésekkel, tájékoztatókkal, amelyek alapvetően befolyásolták a hozzáállását. „E jelentések még egy jól tájékozott politikushoz képest is komoly különbséget jelentenek, ő pedig félig-meddig kívülről érkezett ember" – mutat rá a szakértő.

Ugyan a kampány során Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök kölcsönösen tettek egymásról barátságos kijelentéseket, Magyarics Tamás egyetért azokkal a vélekedésekkel, amelyek szerint Moszkva számára valójában kiszámíthatóbb helyzetet eredményezett volna Hillary Clinton megválasztása. „Már ha a hidegháború éveit nézzük, akkor is azt állapíthatjuk meg, hogy a Szovjetunió akkor is jobban szerette a kiszámíthatóságot, a demokrata elnökjelölt pedig most kiszámíthatóan keményvonalas lett volna. Viszont fontos leszögezni, hogy Trump Putyint érintő megnyilvánulásai nem politikai kijelentések, mint arra például Henry Kissinger is felhívta a figyelmet. Kezdetben az ifjabbik Bush is pozitív véleménnyel volt Putyinról, és azt mondta: amikor a szemébe nézett, egy jó embert látott. Mire John McCain annyival kontrázott, hogy ő csak három betűt lát Putyin tekintetében, a K-t, a G-t és a B-t… Emellett érdemes felidézni, hogy az Obama-adminisztráció is bízott kezdetben az oroszok stratégiai együttműködésében. Például ezért faroltak ki minden előzetes figyelmeztetés vagy indoklás nélkül a lengyelek és a csehek által elég jelentős belpolitikai áron elfogadtatott amerikai rakétavédelmi rendszer terveiből épp a Lengyelország elleni szovjet támadás hetvenedik évfordulóján, 2009. szeptember 17-én."

Mindebből egyenesen következik, hogy a szívélyes kezdeti hangnem nem jelent sokat gyakorlati szempontból. „A politikában a személyes szimpátia keveset számít, és aligha fog Trump bármiben is ez alapján dönteni, amennyiben Washington és Moszkva érdekei ütköznek" – hívja fel a figyelmet Magyarics Tamás. „Emellett már csak a republikánus hátország miatt akkor sem valószínű, hogy nagy fordulatot lehetne véghezvinni, ha mindenáron ez lenne a célja. Az ugyanakkor még érdekes kérdés, milyen összhang alakul ki a leendő elnök és a biztonsági elit között. A kampány során meglehetősen éles volt köztük a szembenállás, de a politikában soha semmi nem végleges, és soha nem érdemes azt mondani, hogy soha. Igen beszédes az is, hogy a republikánus establishment olyan keményvonalas, neokonzervatív alakjai merültek fel eddig potenciális külügyminiszterként, mint például John Bolton, akit az ugyancsak keményvonalas Lindsey Graham szenátor is támogat. Ha hozzájuk hasonló politikus kerül a posztra, akkor bizony aligha várható szoros barátság, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak elnöki, hanem kongresszusi külpolitikáról is beszélünk. És minden tekintetben nagyon sok függ attól, mennyire tud Trump együttműködni a Kongresszus republikánus vezetésével. Mivel nagyon sikerorientált emberről beszélünk, úgy gondolom: sok mindent hajlandó lesz megtenni, illetve elfelejteni a kampányban mondottakból azért, hogy sikeres lehessen."

Mindez már csak azért is fontos, mert Trumpnak elnöksége első két évében nagyon gyorsan eredményeket kell felmutatnia a kongresszusi választások előtt. Amennyiben ez nem sikerül, könnyen kerülhet olyan helyzetbe, mint Barack Obama 2010-ben, amikor is csak nagyon nehezen tudott kormányozni a republikánus többségű törvényhozással szemben. „Rengeteg kérdés áll vagy bukik azon, milyen költségvetést hagy például jóvá a Kongresszus a Pentagonnak, hiszen ezt Trump emelni akarja. Korántsem mindegy, milyen nemzetközi szerződéseket, miniszteri, hírszerzési igazgatói, nagyköveti kinevezéseket hagy jóvá a Szenátus" – sorolja Magyarics Tamás. „A törvényhozással szemben nagyon nehezen lehet külpolitikát csinálni Washingtonban. Meg lehet persze próbálni, de ahhoz óriási elszántságra és nagyon erős háttérre van szükség, ami Trump esetében nincs meg. Már most látszik, hogy a nemzetbiztonsági, védelmi csapata nem első vonalas figurákból áll, hírszerzési és katonai szempontból nincs mély beágyazottságuk. Vagyis ahhoz aligha elég erős a stábja, hogy ellensúlyt képezzenek McCainnel, Grahammel és társaikkal szemben."

A fentiekből egyébként nem következik, hogy Trump ne érhetne el eredményeket Oroszországgal szemben vagy akár közösen. A leendő elnök például nem tett még olyan kijelentést, hogy Basar el-Aszadnak mindenképpen távoznia kell a hatalomból, így Szíriában például helyből nagyobb a játéktere, mint Clintonnak lenne. „Trump egyelőre a stabilitás fontosságát hangsúlyozza a régióban: az Iszlám Állam megsemmisítésének fontosságát emelte ki, nem pedig értékek alapján meghatározott külpolitikát folytatna a régióban" – mondja Magyarics Tamás. „Elképzelhetőnek tartom, hogy belemenjen: nem háborgatják Aszadot, főleg, hogy az oroszok számára ő a neuralgikus pont, hiszen nincs más kijáratuk a Földközi-tengerre Tartuszon kívül. Viszont ha valamit az eddigi előélete alapján sejthetünk Trumpról: ő aztán bizonyosan nem fog egyoldalú engedményeket tenni senkinek."

A Barack Obama hivatali ideje alatt feszültté vált amerikai-izraeli viszony szintén javulhat az új elnök hivatalba lépésével. „Izraelben egyelőre nagyon ellentmondásosan ítélik meg Trumpot, és az amerikai zsidó szavazók többsége a demokratákat erősíti, vele szemben pedig szkeptikus. Még azzal együtt is, hogy az AIPAC-nál a kampányban mondott beszédét egyébként nagyon jól fogadták, hiszen hitet tett amellett, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálem. Ez eleve nagyon komoly változás az amerikai vezetés részéről, ráadásul Trump a palesztinokról ugyanitt nem igazán ejtett szót. Vagyis könnyen lehet, hogy megengedőbb lesz Izraellel szemben, de némi bizonytalansági tényező azért itt is akad. Az viszont szinte biztos, hogy Iránnal szemben keményebb hangot üt majd meg Obamánál, hiszen a kezdetektől fogva hátrányosként jellemezte Amerika számára a nukleáris megállapodást. Ezt tehát lehetséges, hogy megpróbálja majd odázni, akár semmissé tenni."

Kelet-Európában szintén megoldódhat a patthelyzet az új elnök színre lépésével a szakértő szerint. „Trump korábban már célzott rá, hogy mind az Oroszország ellen irányuló szankciók, mind a krími orosz jelenlét kérdéséről hajlandó lehet tárgyalni, viszont itt is igaz az, amit a Közel-Kelet kapcsán mondtam: semmit sem fog ingyen adni. Például elképzelhető, hogy Aszad poszton hagyása és a Krím orosz annektálásának elismeréséért cserébe ragaszkodik majd ahhoz, hogy az oroszok ne támogassák tovább a kelet-ukrajnai destabilizációs törekvéseket. Bár érdemes hozzátenni, hogy Ukrajna elsősorban a demokraták szívügyének számított, ő nem mondott róla sokat a kampányban. Kompromisszumos megoldást tehát el tudok képzelni, de ismétlem: Trump nem arról híres, hogy egyoldalú engedményeket tenne a másik félnek. És azt azért látni kell, hogy az amerikai és az orosz érdekek nagyon sok kérdésben természetszerűen ütköznek egymással."