Hetvennyolc évvel ezelőtt óriási csapást mért Hirosimára az amerikai légierő. A történelem során először nukleáris fegyvert bevetve, 1945. augusztus 6-án atombombát dobtak a japán városra. A „Little Boy”-ra keresztelt uránbomba hatalmas pusztítást végzett. De mi történt a „felkelő Nap országával” az atomtámadás után?
Augusztus 6-án reggel hét B-29-es amerikai bombázó jelent meg Hirosima felett. Az egyik gép – melyet Enola Gaynek neveztek – bombaterében ott volt a 4,4 tonnás Little Boy, ami nem sokkal 8 óra után elpusztította a város jelentős részét. Egyes becslések szerint 139 ezer ember vesztette életét. Mindez azért, mert az Egyesült Államok attól tartott, hogy Japán szárazföldi inváziója több évig elhúzódna, ami jelentős amerikai veszteséggel járna. Így július 26-án ugyan felszólították Japánt a kapitulálásra, de ezt a „felkelő Nap országa” visszautasította. Amerika végül elérte a célját, mert a támadást követő tizenötödik napon Japán feltétel nélkül megadta magát, ennek köszönhetően szeptember 2-án véget ért a második világháború.
„Fekete füstoszlop emelkedett fel. Hallottuk, hogy nagy dolgok robbannak fel… A rettenet utcái. Tüzek lángoltak. Mindenhol az a furcsa szag terjengett. Kékes-zöldes tűzgolyók repkedtek mindenfelé. Rám tört a szörnyű magány érzése, mintha rajtunk kívül mindenki meghalt volna a világon” – olvasható Conrad Totman: Japán története című könyvében egy asszony visszaemlékezése, aki az atomtámadáskor öt éves volt.
A könyvből megtudhatjuk, hogy a radioaktív sugárzás miatt évekkel később rengetegen súlyos betegek lettek és meghaltak. A többiek borzalmas testi torzulásokkal élték tovább életüket. 1945 őszén a kimerült és alultáplált japánok megkönnyebbültek, hogy véget ért a háborús propaganda. Az élelmiszerhiány enyhítésére egy évet kellett várni: 1946 őszére érkeztek meg a külföldi segélyszállítmányok. A városokban hatalmas pusztítást okozott a háború, eltűntek a nyersanyagok, összedőlt az infrastruktúra és az egekben volt a munkanélküliek száma. Conrad Totman fentebb említett könyvében ekképp idéz egy acélgyári munkást: „mivel minden nap feljebb mentek az árak, mi, akiknek volt munkánk, nem tudtunk élelmet venni a fizetésünkből. Néhány munkás az acélmű elektromos kemencéit használta, hogy édesburgonyát süssön benne, amit vidéken szereztek. Ezeket eladták, hogy kiegészítsék a fizetésüket. Mások evőeszközöket készítettek a vállalat raktáron lévő vaslapjaiból, s ezeket árulták. Azok az emberek, akik betartották a törvényeket [s nem üzleteltek a feketepiacon], nem tudtak megélni.”
1948-ban újjászületett a gazdaság. A szigetország társadalmának számára az igazi változást a megszállás utáni időszak, az 1960-as évektől kezdődő három évtized hozta meg. Japán ebben az időszakban „példátlan gazdasági fejlődés és életszínvonal-emelkedés időszakát élte” – írja a könyv. Az étrend és közegészségügy színvonala is javult, így meghosszabbodott a japán emberek élettartama is. Átlagéletkoruk 1935-ben mindössze 57 év volt, 1960-ban 68 évre, míg 1990-ben 78 évre emelkedett. Az 1960-as évek végére több mint száz millióan lakták a szigetországot – olvasható.
Az újjáéledő kultúra központja Tokió maradt. A nyomtatott média mellett a film és a rádió is fontos „kulturális csatornává” vált. 1945–60 között megduplázódott a rádióelőfizetők száma és 7500 mozi működött az országban. Az, hogy a japán kultúra nemzetközivé nőtte ki magát, annak köszönhető, hogy az ország egyre jobban függött a nemzetközi erőforrásoktól. Emiatt számos japán külföldre ment tanulni vagy dolgozni, miközben az országot elárasztották az idegen áruk, emberek és szokások. E folyamatot a kormány politikája is megerősítette. A politika és a média fokozódó aktivitása együtt azt eredményezte, hogy az 1980-as évektől a külvilágról óriási ismeretanyag és tudás zúdult Japánra.
„Ez az információhalmaz az 1990-es években egy egészen más és gazdagabb világszemlélettel ajándékozta meg a japánokat, ahhoz képest, ahogyan nagyszüleik látták a világot az 1940-es években” – írta Conrad Totman.
Japánt, amely a világ egyik legfejlettebb államává vált, ma több mint 124 millióan lakják. Hirosimába évente közel kétmillióan látogatnak el, hogy megnézzék az Atombomba-dómot és a mellé épített Béke Emlékparkot és múzeumot. Érdekesség, hogy Hirosimát ért atomtámadás után 1946 nyarán a sugárfertőzött környezetben a leander volt az első növény, amely megjelent a romok között. Ma hivatalosan is Hirosima városának a virága, a megújulást szimbólizálva.
