Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

2017-ben kezdődhet meg az An-140-esek gyártása Oroszországban

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. december 30. 20:42

Az oroszországi Aviakor repülőgépgyártó üzem bejelentette, hogy terveik szerint 2017-ben megkezdik az első An-140-es szállító repülőgép összeszerelését az orosz hadsereg számára.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/2017-ben-kezdodhet-meg-az-an-140-esek-gyartasa_oroszorszagban/
Jelenleg a tervezési fázis és a gyártáshoz szükséges előkészületek zajlanak. Az oroszországi üzem első megrendelője az orosz védelmi minisztérium lesz, amely számára 2017-ben kell leszállítani az első repülőgépet, nyilatkozta Alekszej Gusev, az Aviakor általános igazgatója. A szamarai székhelyű Aviakor 2013 márciusában írt alá szerződést az ukrán Antonov tervezőirodával, az An-140S és An-140T típusok szellemi tulajdonjogainak átruházásáról. Az An-140S az An-140-100 utasszállító repülőgép nagyméretű rakodóajtóval felszerelt változata, míg az An-140T típusmegjelölés a rámpával felszerelt verziót takarja.

A most átruházott tulajdonjogok lehetővé teszik Oroszország számára, hogy An-140-eseit orosz cégtől szerezze be a jövőben, és nem pedig az ukránoktól. Az An-140-esekkel kapcsolatos hírekkel egyidőben jelentette be az Iljusin tervezőiroda, hogy a tervek szerint 60 darab Il-112V könnyű szállító repülőgépet épít az orosz hadsereg számára, melyek közül az első szintén 2017-ben kerülhet átadásra. A bejelentések azt mutatják, hogy az orosz hadsereg részéről döntés született a kiöregedő, mintegy 300 darab An-26 és An-24 szállító repülőgépet tartalmazó flotta, An-140 és Il-112V típusokkal történő leváltására.

1595964952
Az Iljusin tervezőiroda által fejlesztett Il-112V, egyelőre még csak makett formában